2017.05. 14.

A PSG után a másik kupadöntőst is megveri a Nice?

A PSG után a másik kupadöntőst is megveri a Nice?

A francia és a spanyol bajnokságban is már az utolsó előtti fordulóra kerül sor a mai napon. A La Ligában két Európa-ligás helyen álló együttes, a Villareal és az Athletic Bilbao fogadja a kiesés elől megmenekülő Deportivót és a Leganest. A Ligue 1-ben a 3. helyen álló Nice hazai pályán legutóbb a PSG-t verte, most pedig a másik kupadöntős, az Angers ellen szerepel.

Nice – Angers

  • Utolsó mérkőzését játssza hazai pályán ebben a szezonban a Nice, de még mindig veretlen az Allianz Rivierában. Legutóbb ráadásul a címvédő PSG-t verték 3-1-re, egészen pazar játékkal. Legutóbbi hét hazai bajnokijukból hatot megnyertek, csak a Caen tudott ponttal távozni Nizzából. Az ezüstéremről gyakorlatilag lecsúsztak azzal, hogy a múlt héten kikaptak Marseille-ben 2-1-re, de így is parádés idényt tudhatnak maguk mögött Favre tanítványai. A 77 megszerzett pont önmagáért beszél. Tavasszal sem esett vissza a gárda, amikor is nélkülözni volt kénytelen (egyik) legjobb góllövőjét Alessane Pleát. Akárcsak a Monacóban, a Niceben is nagyon sok fiatal tehetség tűnt fel ebben az évadban, akik közül többen már lehet, hogy nagyobb csapatban fognak szerepelni jövőre. Egyénileg és csapatként is remek játékkal szeretnének búcsúzni lelkes közönségüktől a nizzaiak, így biztosan komolyan veszik az Angers elleni találkozót, márpedig akkor szinte borítékolható a sikerük. Az Angers teljesítette a Ligue 1-ben a kitűzött célját, hiszen bennmaradt, a Francia Kupában pedig minden várakozást felülmúlóan szerepelve döntőbe jutott és két hét múlva a PSG-vel vívhatja meg a finálét. A játékosok fejében már biztosan az a találkozó van, így számukra nem a mai összecsapáson lesz a hangsúly. A formájukat tekintve sem valószínűsíthető, hogy ponttal távoznak Nizzából.

Bilbao – Leganes

  • A 18 eddigi hazai mérkőzéséből 13-at megnyert a Bilbao és vélhetően ez a szám 14-re fog emelkedni vasárnap este, ugyanis a meglehetősen szárnyaszegetten teljesítő Leganes látogat a San Mamésbe. A Bilbao, ha nem szeretné végigizgulni az Alaves-Barcelona kupadöntőt, akkor meg kell szereznie a 6. helyet és garantáltan El-induló lenne jövőre is. Ez nem olyan egyszerű, hiszen a 7. Sociedadot csak a jobb gólkülönbsége miatt előzi meg. A Leganes papíron még kieshet az élvonalból, hiszen 6 ponttal előzi meg a Gijónt, amelynek jobb az egymás elleni mérlege, de aligha nyeri meg a Gijón az utolsó két bajnokiját. A Leganes az egy pont megszerzésére fog törekedni, de Adurizék olyan minőséget képviselnek (főként otthon) amely elég lehet a győzelemhez ma este.

Villareal – Deportivo

  • A Villreal elvileg még lehet 4. a bajnokságban, de a realitás az, hogy 5. helyen fog zárni. Ehhez is azonban még sokat kell tennie, ugyanis a 7. Sociedadot is csak egy ponttal előzi meg. Az el Madrigalban a legutóbbi öt meccsükből négyet megnyertek, így a 2017-es év elején mutatott gyenge forma már a múlté. Bakambu és Soriano a szezon végén nagyon jó futballozik, ezáltal gólerősen játszik a gárda az utóbbi hetekben. A Deportivo ellen odahaza kötelező a három pont begyűjtése. A Depor nem lehet büszke az idei szezonjára még akkor sem, ha végül bennmarad. Elsősorban a Gijónban bízhatnak, hogy az utolsó két meccsén nem szerez hat pontot és akkor Andonéék bennmaradnak. Azt nehéz elképzelni, hogy a Villareal otthonából ponttal távoznának, hiszen négy meccs óta nyeretlenek.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén kihagyott lehetőségek miatt a Paris Saint-Germain kikapott. 0-1-ről fordulnak, de ma ki lehet köszörülni a hibákat. Ismerjük a PSG hiányérzetét a Bajnokok Ligája kapcsán, nagyon nagy kudarc lenne, ha pont egy Borussia Dortmund verné ki őket az elődöntőben!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!
FociAngolLiga 2
Tipp