2013.03. 15.

Röpte, 2013-03-15

Röpte, 2013-03-15

Teniszrovat ma is, az Egyesült Államokban zajló keménypályás ATP-versenyről hoztam két meccset, kötésben nem is olyan rossz az eredő, ahhoz képest, hogy eléggé tutinak tűnik!

  • A férfi teniszezők világranglistáján Andy Murray a 3. míg ellenfele Del Potro a 7. A különbség abban rejlik, hogy a két játékos között majd 3800 pont különbség van! Napjainkban három játékos uralja a férfiteniszt, akik ha jó formában vannak, csak egymástól kaphatnak csak ki. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet legyőzni őket, csak éppen alaposan föl kell kötni a gatyát és még a csillagoknak is úgy kell együttállniuk! A skót óriás amióta a cseh Ivan Lendl vezeti az edzéseit megtáltosodott. Több alkalommal legyőzte a világelső Djokovicot is. A kiváló argentin játékos sokkal inkább salakon veszélyes, mint kemény borításon, míg Murray-nek pont az megy jobban. Az elmúlt öt összecsapásukon egy kivételével Murray nyert, az az egy alkalom volt salakos verseny, a többi kemény pályán zajlott. Mivel ez már a negyeddöntő, azt gondolom nem várható formaingadozás. A két játékos közül pedig egyértelműen a skót a jobb.
  • A világelső ma egyértelmű királya a férfitenisznek. Van Djokovic és vannak a többiek. Az amúgy kimondottan erőteniszt játszó francia fiatalember nem sok eséllyel indul Djoko ellen. A szerbnek 10.000 ponttal több van, mint a 8. helyezett Tsongának. Ha nincs sérülés, akkor egyértelmű a világelső újabb győzelme!

059

1

A. Murray - J.M. Del Potro

1.37

P 18:45

márc. 15

060

1

N. Djokovic - J-W. Tsonga

1.13

P 18:45

márc. 15

Eredő: 1,54

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2013-03-16 10:02:16
Del Potro szépen elkente Tuskólábot. :)
Tapuah 2013-03-15 10:13:24
Amen!:-)

további tippjeink a Tenisz világából

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!