2017.06. 30.

A spanyolok a döntőben sem fognak hibázni?

A spanyolok a döntőben sem fognak hibázni?

A mai napon rendezik meg az U21-es Európa-bajnokság döntőjét, amelyet az eddig hibátlanul teljesítő spanyolok a németekkel vívnak. A sztárokkal tele-tűzdelt kínai bajnokság javában tart, ezúttal a Carlos Tévezzel felálló Sanghaj Senhua a Liaoninget fogadja. Lássuk az esélyeket!

 

U21 Németország – U21 Spanyolország

  • Spanyolország egyelőre uralja az U21-es Eb-t, hiszen nagyon könnyedén nyerik sorban a meccseiket. A macedónokat 5-0-ra verték, majd a jó erőkből álló portugálokat 3-1-re, a „B” csapatukkal a szerbeket 1-0-ra, az elődöntőben az olaszokat pedig Saúl triplájával 3-1-gyel intézték el. 100%-os tehát még a tornán Celades csapata és az eddig mutatott játéka alapján is a döntő favoritjának számít. A kezdőcsapat erőssége okán abszolút esélyesek a németek ellen. A németek legjobbjai (Kimmich, Süle, Ginter, Heinrichs, Can, és az Oroszországban egyaránt három találatnál járó Werner és Goretzka) a Konföderációs Kupán szerepelnek. Ha ők is itt lennének, akkor nagyon nehéz lenne megmondani, hogy melyik alakulat nyerhet  ebben a párosításban, így viszont a többek között Asensióval, Saúllal, Bellerinnel felálló spanyolok jobbnak tűnnek.

  • A németekből az elődöntő is sokat kivehetett, hiszen büntetőpárbajt követően tudták legyűrni az angolokat. A spanyoloknak leginkább a Selke, Gnabry kettősre kell figyelniük, hiszen ők ketten határozzák meg főként a németek támadójátékát.

Sanghaj Senhua – Liaoning

  • Az első fordulót követően, hosszú szünet után ismét betalált a Sanghaj Senhua színeiben a világ talán legjobban fizetett futballistája, Carlos Tévez, ezzel a mérlege 8 meccs, 2 gól, ami roppant kevés az argentintól. Abban bízhatnak a Senhua szurkolói, hogy talán most már elkapja a fonalat és elkezdi szórni a gólokat, amire igen nagy szüksége lenne már csak azért is a csapatának, mert mindössze a 8. helyen szerénykedik a tabellán. A lemaradásuk jelentős a már BL-selejtezőt érő 3. helytől. Tévezen kívül is vannak sztárok a sanghaji eyüttesnél, hiszen Freddy Guarín és Odafemi Martins is kiemelkedik technikai tudásával a kínai bajnokságból. A Liaoning ideális ellenfél lehet Tévezék számára, hiszen a legutóbbi három meccsét elveszítette és a légiósaik sem olyan magas kvalitású játékosok, mint az más kínai csapatoknál jellemző.

A Tippmixpro ajánlatából:

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.