2013.10. 30.

Tippmixes szemezgető 2013-10-30

Tippmixes szemezgető 2013-10-30

Mai tippelésem három olyan találkozóra szorítkozik amiken nincs akkora rivalda fény, érthető okokból hiszen nem top csapatokról van szó és a negyediken az érzéseim szerint egy meglepetést próbálok megfogni.

 

 

187 Guingamp-Evian Thonon Gaillard

A francia kupa tartogathat meglepetéseket a mai napon, de véleményem szerint nem ez a találkozó lesz az. A bajnokság ötödik helyezettje fogadja a tizenötödiket. Ez alapján már első ránézésre is a hazai oldalra dől a mérleg nyelve, de ehhez még hozzávesszük azt az információt, hogy a vendégek házi gólkirálya aki a csapat eddigi találatainak a felét jegyzi, sérülés miatt kénytelen kihagyni a mai találkozót, akkor szerintem érdemes lehet bizalmat szavazni a házigazdáknak.

Tipp: H 1,85

189 Reims-Monaco

Ez a találkozó az amin a véleményem szerint könnyen születhet egy meglepetés eredmény. Ezt a feltételezésemet pedig arra alapozom, hogy a Monaco nem nevezte a mai találkozóra két legnagyobb sztárját Falcaot és Moutinhot. Nekem ez a húzás azt sugallja, hogy az idén elsődleges cél a bajnoki cím és a BL indulás nem pedig holmi liga kupa, mintha rangon alulinak találná a hercegségi csapat ezt a sorozatot, ez pedig könnyen visszaüthet. Telán nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel hiszen a netes fogadó irodákban már kettő fölött adnak a vendég győzelemre a kezdeti 1,65-el szemben.

Tipp: H 4,15

200 Osasuna-Rayo Vallecano

A spanyol pontvadászat alsó házából próbálok egy találkozót megtippelni, hiszen a tizenkilencedik fogadja a tizenhetediket. Mind a két csapat vereséget szenvedett a hétvégén. A Rayo otthon kapott ki a Vallaloidtól az Osasuna Sevillaban szenvedett vereséget, úgy, hogy nagyjából egy órát emberhátrányban játszott. A Rayo formája eléggé hullámzó ebben az évben és meglepő vereségeit leginkább az instabil védelmének köszönheti. Az Osasuna a veresége ellenére emelt fővel hagyhatta el a pályát a hétvégén és gondolom, hogy ma megpróbálják kiköszörülni a csorbát és erre van is esélyük hiszen a liga egyik legszellősebb védelmével néznek ma szembe.

Tipp: H 2,05

233 Cagliari-Bologna

Ez a mérkőzés sem a felsőházi csapatok találkozója, de szerintem van benne reális érték. A házigazdák hétvégén a Lazio otthonában szenvedtek vereséget egy második félidei Klose fejes és egy két perccel késöbb ellenük megitélt büntető eredménye képpen, de a játék képében nem volt különbség a két csapat közöt, sőt a Cagliarinak voltak bőven gólszerzési lehetőségei. A Bologna hétvégén megszerezte első győzelmét Crespo góljával és reménykednek, hogy a mai meccsen is ponttal tudnak távozni, de ennek az esélyét némileg elhalványítja, hogy a csapatkapitány Alesandro Diamanti nélkül kénytelenek pályára lépni és az ő hiányát bizony meg fogja érezni a Bologna közép pályája.

Tipp: H 1,75

Jó tippelést Mindenkinek!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2013-10-30 19:01:43
Egytől-egyig penge tipp!
Mackólány 2013-10-30 18:55:50
Szia Tapuah,
A Guingamphoz nem tudok hozzászólni, a Reimsnél lehet 1X, Osasuna szintén. Nekem a Cagliari bologna X. Más olasz meccseknél is számítok ma döntetlenre. A meglepetések előfordulásának lehetőségével abszolút egyetértek.
Az Imi 2013-10-30 18:14:31
Örülök, hogy szemezgetsz, bár számomra már kissé későn, a szelvények feladva.. :)

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.