Rovat: Tipp

A Serie A mai játéknapján született pár meglepő eredmény, gondolok itt a Milan hazai Fiorentina elleni botlására, vagy az AS Roma Leccében elszenvedett 4-2-es vereségére. A bajnoki címért már jó ideje csak két csapat, a Juventus illetve az AC Milan verseng, a többiek fényévekre vannak ettől a kettőstől. Mögöttük azonban nagy a tolongás. A Udinese a mai győzelmével felugrott a 3. helyre, azonban lehet hogy csak órák kérdése, és visszacsúszik, ugyanis este 21:00-kor rendezik a Lazio - Napoli bajnokit. Itt ha pontot szereznek a rómaiak, máris beelőzik az udineieket. Azonban ehhez lesz egy-két szava a Napolinak is.

Szombaton rengeteg mérkőzést rendeznek az öreg kontinensen, így én sem maradhatok tétlen. Nem vagyok feltétlen híve a kis oddsoknak, ezért szerintem mindig érdemes kockáztatni egy keveset. Ma is így teszek, 4 bajnoki mérkőzést választottam, amit úgy mond főszelvénynek szánok e napra. Remélem a szerencse mellém pártol.

Mai írásomban 2 magyar vonatkozású kézilabda mérkőzést elemezgetek és próbálok hozzájuk minél stabilabb és nyerhetőbb tippeket adni oddsokkal. Mind a két mérkőzés nagyon fontos, egy az adott kupa döntőbe kerüléséről (női BL), a másik az olimpiai remények további életben tartásáról lesz hivatott dönteni. Ma a Győri ETO lányaiért, illetve a magyar férfi kézilabda válogatottért szurkolhatunk. Szerintem mindkét meccsen lesz okunk az örömre és az ünneplésre, mivel meglátásom alapján a Győr tovább fog jutni, míg a férfiaknak illene hozni a kötelezőt Brazília ellen, sőt szerintem ott több góllal, minimum 6-8 góllal nyernünk kellene.

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1.5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk. Fortuna legyen veletek!

A szombati Napi favoritomba három labdarúgó bajnoki mérkőzést, valamint a győri lányok BL visszavágóját vettem bele.  Az esélyek jók,  az oddsok kicsik, együtt azonban hozhtanak egy duplát. Lássuk is miről van szó.

A Tippfutam első győztese, bandita9292 a Tipplap.hu felkérésére igent mondott, és ezentúl naponta jelentkezik majd a Tippmix kínálatból általa kiválasztott mérkőzésekre kigondolt tippjeivel. Általában 3 és 5 mérkőzés között vacillál majd, ezeket gyűjtőben megjátszva tárja majd elénk. Ez eddig jól is hangzik, de hogy ne legyen ilyen könnyű a dolga, kicsit nehezítettünk rajta.

Ebben a válogatásban egy, esetenként két-három olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden eseményét részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. Reméljük, minél több győztes szelvényjavaslatot tudunk nektek prezentálni. Fortuna legyen veletek!

Ebben a rovatban a Tippmix napi kínálatának azon eseményei vannak felsorolva, amelyeket első látásra megjátszhatónak gondolunk. Fontos kihangsúlyozni, hogy első látásra, mert később egy alapos statisztikai utánajárásból, és megérzésekből elegyített esélylatolgatás következik, amelyből megszületnek a komolyabb tippek.

Sztártipp rovatunk egyik állandó tagja Gyepes Gábor, huszonhatszoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros egykori kiváló védője. Mivel Gyepi évek óta a Championshipben futballozik, így a www.tipplap.hu felkérésére az angol bajnoki - Premier League - mérkőzésekről kértük ki a véleményét.

Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban ma éjjel két igen stabilnak várt hazai győzelmet várunk a Lakerstől és a Maverickstől, most lássuk, hogy miért bízunk ennyire az utóbbi két idény bajnokaiban!