Rovat: Tipp
2024.12.
12.
Euroliga: Real Madrid – Zalgiris Kaunas
A Real Madrid és a Zalgiris Kaunas összecsapása izgalmas küzdelmet ígér a kosárlabda Euroliga 15. fordulójában. A hazai csapat a szezonban eddig hullámzó teljesítményt nyújtott, és az élmezőnytől kissé leszakadva próbál visszakapaszkodni, míg a vendég Zalgiris stabil védekezésére és új igazolására alapozva reménykedik egy újabb bravúrban.

Euroliga: Saski Baskonia – Virtus Bologna
A kosárlabda Euroliga 15. fordulójában a Saski Baskonia hazai körülmények között fogadja a Virtus Bologna csapatát. Ahol a spanyolok igyekeznek stabilizálni formájukat, míg az olasz csapat egy új edzővel próbál kilábalni a mélyrepülésből.

Európa Liga: PAOK – Ferencváros
A Fradi három győztes meccs után már szinte biztos, hogy továbbjutott az EL kieséses szakaszába, de ma nehezebb feladat előtt áll a csapat, hiszen a görög bajnok látja vendégül a magyar együttest. És Varga Barnabás nem játszik…

Európa Liga: Porto - FC Midtjylland (Ágyúval fogadják a nagyhercegségbeli vendégegyüttest!) – 2024.12.11
Az Európa Liga hatodik fordulójában a Porto hazai körülmények között fogadja a dán Midtjylland csapatát. Mindkét csapat számára fontos a három pont megszerzése, hiszen az Európa-liga kieséses szakaszért küzdenek.

Nfl: 15. forduló Nyitómérkőzés
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Európa Liga: Ludogorec Razgrad - AZ Alkmaar (Gólszegény meccs Razgradból!) – 2024.12.12
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!

Hullámvasúton a Tottenham (Rangers - Tottenham)

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.