Címke: Beharangozó, labdarúgó-cikkek

A Napoli csökkentené az élmezőnnyel szembeni hátrányát, miközben az AS Roma egyenesen az első helyre törekszik. Motivációban nem lesz hiány a két csapat szombat esti rangadóján, amely 18 órakor kezdődik a Diego Armando Maradona Stadionban. A Serie A 2026/27-es kiírásában még veretlen fővárosi gárda 8 bajnoki óta nyeretlen Nápolyban, most azonban jó eséllyel megszakíthatja ezt a rossz sorozatot.

Nem sok olyan meccs van a magyar bajnokságban, ahol szívem szerint örülni tudnék egy Újpest-győzelemnek, ez most ilyen. A Győr, ugyanis, a Puskás Akadémiával együtt kicsit elhúzott és nem lenne jó, ha nagyon meglépnének. Szoros, kiegyenlített mérkőzés várható.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Németül a gól úgy szól: tor. Márpedig a frankfurt dortmundi vendégjátékán várható bőven belőle! A Borussia Dortmund szombaton az Eintracht Frankfurtot fogadja a Signal Iduna Parkban, és győzelmével továbbra is lépést tarthatna a Bundesligát vezető Bayern Münchennel. A Frankfurt a 11. helyen áll és bár az utóbbi mérkőzésein akadtak biztató eredményei, a védekezése komoly aggodalomra ad okot.

A 10. helyen álló Honvéd két meccsen négy szerzett ponttal fogadja a 7. helyen álló, szintén két meccs-négy pontos Debrecent.

Az Arsena sorozatban harmadik Premier League-győzelmére készülhet az Everton ellen, a vendégek pedig a Chelsea elleni vereség után próbálhatnak visszatérni a győztes útra. Egy biztos, remek meccs várható az Emirates stadionban.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!

A rovat, ahol minden a kimenetelről szól. Itt nincs hendikep, nincs gólhatár, nincs over-under – csak a tiszta döntések világa: a három fix opció (1‑X‑2) és két kétesélyes kombináció (1X, X2). Ez a mi 3+2 univerzumunk, ahol minden elemzés arra fókuszál, hogy a kimenetel esélye merre billen, és hol található a valódi érték a fogadói térben.

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Emeryék többször is borsot tört a City orra alá az utóbbi években.