Címke: Csont nélkül, kosárlabda-cikkek

A Borac Cacak hazai pályán próbálja megállítani mélyrepülését az ABA Ligában, ahol zsinórban hat vereséget szenvedett el. A vendég Mega ezzel szemben jó formában van és azért érkezik, hogy megszilárdítsa helyét a playoffért folytatott küzdelemben. A két csapat korábbi összecsapásai rendre sokpontos, pörgős meccseket hoztak, ma is ez várható.

A Crvena Zvezda számára ez lehet az utóbbi tíz év legfontosabb Euroliga-mérkőzése. A szerb csapat egy győzelemmel akár a közvetlen rájátszást érő helyek egyikére is felléphet, míg egy vereség akár a play-inből való kicsúszást is jelentheti. Az ellenfél az utóbbi időben kiváló formába lendülő Anadolu Efes, amely szintén 18-14-es mérleggel áll, és komoly esélye van a legjobb nyolc közé kerülni. A telt házas belgrádi aréna pokoli atmoszférát biztosít majd a hazaiak számára, így minden adott egy feszült és kiélezett rangadóhoz.

Az olasz kosárlabda két nagy múltú csapata, a Virtus Bologna és az Olimpia Milano újabb összecsapására kerül sor az Euroligában. A Virtus számára a szezon már rég elveszett, míg a Milano az utolsó esélyek egyikét próbálja megragadni a rájátszásba jutásra, ezért ők lesznek a motiváltabbak!

Két teljesen eltérő formában lévő csapat találkozik az Euroliga alapszakaszának hajrájában, amikor az Alba Berlin fogadja az Olympiakoszt. A németek továbbra is az utolsó helyen állnak, míg a görögök a rájátszásra készülnek, és még a tabella élére is van esélyük felkapaszkodni. Az Olympiakosz számára ez egy fontos mérkőzés lehet a megfelelő forma visszanyerése érdekében, míg az Alba Berlin számára már hetek óta nincs tétje a találkozóknak. Elég egyoldalú mérkőzésnek tűnik ez.

Két, azonos mérleggel rendelkező csapat csap össze a 33. fordulóban az Euroligában, ahol a Baskonia és az ASVEL is az idei szezon gyengébb csapatai közé tartozik. A hazaiak gyenge formában vannak, három egymást követő vereséggel a hátuk mögött, míg a vendégek ezzel szemben négymeccses győzelmi sorozatban érkeznek. A találkozó nagy kérdése, hogy a Baskonia képes lesz-e megtörni rossz szériáját, vagy az ASVEL lendülete tovább folytatódik.

A Maccabi Tel Aviv Belgrádban fogadja a Bayern Münchent az Euroliga alapszakaszának hajrájában. A hazai csapatnak nehéz szezonja volt, a háború miatt nem játszhatták otthon, több játékos is távozott, és sérülések is sújtották őket. Ennek ellenére a Maccabi időnként versenyképes tudott maradni, és néhány fiatal tehetség kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A Bayern München ezzel szemben a Paris BC mellett a szezon legnagyobb meglepetése, az élmezőnybe küzdötte fel magát, és esélye van a negyedik hely megszerzésére, ami hazai pályaelőnyt jelentene a rájátszásban.

A Monaco csütörtök este hazai pályán fogadja a Panathinaikoszt. A francia csapat remek formában van, hiszen zsinórban három győzelmet aratott, legutóbb az Olympiakosz otthonában diadalmaskodott. Egy újabb sikerrel bebiztosíthatják a legalább harmadik helyüket és a pályaelőnyt a negyeddöntőkre. A vendégek ezzel szemben hullámvölgyben vannak, legutóbb 101 pontot kaptak a Paris ellen, ami rámutat védekezésbeli problémáikra. Vajon a Monaco tovább erősíti pozícióját, vagy a Panathinaikos képes lesz megállítani a hazaiakat?

A Real Madrid és a Paris BC nem kisebb téttel csapnak ma össze, minthogy melyikük juthat oda reálisan a play-in helyekre! A spanyolok hazai pályán próbálják bebiztosítani a pozíciójukat, míg a szezon egyik meglepetéscsapata, a Paris, egy győzelemmel még előkelőbb helyre léphet. A két együttes azonos mérleggel (18-14) áll, így a találkozó közvetlen hatással lehet a végső helyezkedésre az alapszakasz végéhez közeledve.

Két gyenge formában lévő csapat találkozik ma Litvániában, a hazaiak már nem juthatnak tovább, számukra a becsület és a presztízs maradt, viszont a szerb gárdának még van némi esélye, így ők motiváltabbak lehetnek. Kiegyenlített mérkőzés várható!

A Fenerbahce az előző fordulóban 82-77-re legyőzte a Baskoniát, ezzel pedig átvette a vezetést az Euroliga tabelláján. Ha a hátralévő két meccset, ezt a mostanit először, megnyerik, akkor az első helyen zárhatják az alapszakaszt. A Barcelonla jelenleg 7. a tabellán, ők is javítanák a végső helyezésüket még. Parázs mérkőzés várható!