Címke: Csont nélkül, kosárlabda-cikkek

A francia élvonal negyeddöntőjének második összecsapásán a nyolcadik helyen záró Dijon fogadja az alapszakasz-első Paris gárdáját. A párharc 1–0-ra a fővárosiak javára áll, miután az első meccsen száz pont fölé jutva, fölényes győzelmet arattak. Dijon hazai pályán próbál életben maradni, ám ehhez a lepattanózásban és a büntetőzésben is szintet kell ugrania, ha nem sikerül, akkor vége a dalnak!

A Dubai – Partizan összecsapás második felvonása következik az ABA Liga rájátszásában, ahol a vendégek domináns teljesítménnyel kerültek előnybe. A nyitómeccsen Partizan lehengerlő támadójátékot mutatott, miközben Dubai mélyen a várakozások alatt teljesített A sorozat állása 1–0 a szerbek javára, de a közel-keleti gárda most hazai pályán javíthatna. De vajon sikerül-e?

A Crvena Zvezda hazai pályán próbálja meg kiegyenlíteni az ABA Liga elődöntő párharcát a Buducnost ellen, miután az első meccsen meglepetésre, agyonverte (104-70) őket a podgoricai alakulat! A szerb csapat történetének egyik legsúlyosabb vereségéről beszélünk, így most hatalmas a nyomás a játékosokon és a szakmai stábon, hogy reagáljanak, méghozzá azonnal.

A frissen megkoronázott Euroliga-bajnok Fenerbahce hazai csarnokban ünnepelteti meg magát, a kérdés az, mennyire hat ki ez a bulihangulat a játékukra? Pedig a török bajnokság rájátszásában van még kihívás! Az első ellenfél az alapszakaszban csalódást keltő Turk Telekom, amely két idegenbeli győzelemmel jutott el idáig. A csapatok közti erőviszony egyértelmű, ha a Fener nem lesz sem fizikailag-, sem mentálisan túl fáradt az Euroliga megnyerése után, akkor ennek simának kellene lennie!

A német bajnokság negyeddöntőjének következő felvonásában a Wurzburg hazai pályán próbálja életben tartani továbbjutási reményeit a Braunschweig ellen. A vendégek 2–1-es előnyben vannak, így már egy győzelemre vannak az elődöntőtől, ám a Wurzburg otthon mindig veszélyes, különösen a triplavonalon túlról. Kérdés, hogy a kulcsembereik képesek lesznek-e újra ritmust találni, míg a vendégek Arnas Velicka vezetésével be tudják-e fejezni a párharcot idegenben?

A német kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében a Heidelberg komoly nyomás alatt várja a következő találkozót a Chemnitz ellen. Sérülések, lepattanógondok és pontatlan távoli dobások nehezítik a hazaiak dolgát, míg a vendégcsapat ugyan hibázgat, de jobban alkalmazkodott a párharc követelményeihez. A negyedik mérkőzés dönthet a továbbjutás szempontjából, így minden pontnak és taktikai finomságnak súlya lesz.

A bronzmérkőzés is tartogathat izgalmakat az Euroliga Final Fourjában, hiszen két csalódott alakulat találkozik, amelyek már csak azért is oda fogják tenni magukat, mert két görög ősi ellenfélről van szó, így ez a csata nem csak a bronzéremért megy, hanem presztízsharc is.

Óriási meglepetés az Euroliga két elődöntőjében, hiszen a két uderdog jutott a fináléba! A pálya egyik oldalán a védekezés mestermunkáját bemutató Monaco, a másikon pedig a remek játékot bemutató Fenerbahce. Mindkét együttes kiváló edzői háttérrel és elit játékosokkal érkezik, így egy kiélezett, látványos döntőre van kilátás, ahol most nemcsak a védekezés, hanem a támadópotenciál is kulcsszerephez juthat.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az utolsó fordulóban, az AS Roma a Bajnokok Ligája-indulás reményében látogat a motivációját vesztett Torinóhoz. A fővárosiak egy hihetetlen tavaszi hajrát követően még versenyben vannak a negyedik helyért, ám a sorsuk nem a saját kezükben van. A Torino számára már csak a tisztes búcsú maradt a szezonból.

A rájátszásra készülő Joventut fogadja a már tét nélkül pályára lépő Zaragozát hazai körülmények között. A hazaiak célja, hogy a lehető legelőnyösebb helyről vághassanak neki a playoffnak, míg a vendégek számára ez a találkozó már teljességgel tét nélküli.