Címke: sportelemzés

Nincs könnyű helyzetben a varsói csapat, hiszen a görög Atromitos számos pozícióban erősödött. Az első mérkőzésen mindenképpen előnyt kellene szereznie a lengyeleknek, hiszen Görögországban, sokkal nehezebb dolguk lesz. Nézzük, mire érdemes fogadni.
Pákász
0 Tovább

Az Európa Liga selejtezősorozatának harmadik körében igazán könnyű dolga van a tavaly a Ferencvárost búcsúztató Maccabi Tel Aviv csapatának, ugyanis a litván labdarúgás bajnoka köszönőviszonyban sincs a Maccabival. Csak a különbség a lényeg, amit meg nagyon szeretnénk, hogy a következő párosításban, a playoffban ne a Fradi-elleni összecsapás ismétlődjön meg.
Pákász
1 Tovább

A Bajnokok Ligája selejtező-sorozat harmadik körében nemigen mosolygott a szerencse istenasszonya a CFR Kolozsvárra, ugyanis ellenfélnek azt a Celtic FC-t sodorta az útjukba, amely bizony a labdarúgás egy másik polcán foglal helyet. Ahhoz, hogy bármi kis esély maradjon a glasgowi-mérkőzésre, a mai meccsen kellene előnyt szerezni a kolozsvári vasutasnak!

A magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokság egyik kiemelt csapata, abszolút feljutási eséllyel, remek játékoskerettel a Vasas SC. Kimondva-kimondatlan őket és a másik budapesti csapatot, az MTK-t tartják a feljutás két nagy esélyesének. Mindketten vereséget szenvedtek a bajnokság első meccsén, most a Vasas máris megkapja a lehetőséget a javításra, az ellenfél a Soroksár csapata lesz.

A US Open egyik legfontosabb felvezető tornáján, a Montreal Mastersen ma az alig 20 esztendős tehetség, az ausztrál Alex De Minaur (38.) és a kilenc évvel idősebb Daniel Evans (53.)csapnak össze. Remek mérkőzés ígérkezik, ám a győztes kiléte esélyesen megtippelhető és a szorzó sem olyan rossz.
Miroslav

A Bajnokok Ligája selejtezősorozatának harmadik körének odavágóján, az Ajax vizitál Thesszalonikiben, ahol a zsúfolt lelátók előtt kell megfelelő előnyt kivívni a helyi PAOK ellen. Ez tavaly sikerült a Vidinek a csoportban, most azért sokkal nehezebb dolga lesz a hollandoknak.

Zágrábban játszik ma este a Fradi a Bajnokok Ligája-selejtezősorozat harmadik fordulójában, a tét pedig valamelyik csoport főtáblája lesz! Ha ugyanis sikerülne a csoda és a Ferencváros búcsúztatja a kétségtelenül értékesebb és rutinosabb Dinamo Zagrebet, akkor a BL-Playoff következik a Mariborral vagy a Rosenborggal! Rebrov az alapos felkészítés híve és erre most szükség is van. Nézzük, mire érdemes fogadni!

A montreali keménypályás tornán, hazai körülmények között kezdi meg a küzdelmeket, napjaink egyik legkiválóbb tehetsége Felix Auger Aliassime (22.). Az ellenfél pedig a 10 esztendővel idősebb Vasek Pospisil (207.). Hatalmas különbség van a két játékos között. Mutatom, mire érdemes fogadni.
Miroslav
2 Tovább

A US Open egyik legfontosabb felvezető tornáján, a Montreal Masters első körében találkozik egymással a 24 esztendős Jordan Thompson (46.) és a már veteránnak számító John Isner (15.) Egyikük többet tud erről a gyönyörű játékról, másikuk jóval fiatalabb. A viadalt természetesen-, ahogyan a US Opent is, kemény borításon rendezik meg.

Szintén Montrealban kerül az első fordulóban a veterán kiválóság, Jo-Wilfried Tsonga (70.) és Jan-Lennard Struff (35.) . A francia játékos a tenisz magasabb kávéházába járt, akkor is, ha már idősebb. A német játékos TOP100-as teniszező ugyan, de semmiképpen nem említhető egy lapon a magasabb szintekkel. Lássuk, mire számíthatunk.