Címke: tippmix

Szintén a Tadzsik első osztályba utazunk, ahol a Dushanbe utáni legjobb csapat, a ligamásodik fogadja a harmadik helyezett Faeton gárdáját. Lássuk mire érdemes itt tenni.

Jól kezdett a hazai gárda, idegenben sikerült az új szerzeményük góljával elvinni mindhárom pontot. Ezúttal hazai pályára mentenék azt az eredményt.

Ma a Burundi Primus League kedveskedik nekünk 2 mérkőzéssel, ahol a gólokat célozzuk meg. Ebben a zord időszakban még nehezebb dolga van annak, aki sportfogadásra adja fejét, de a kevéske lehetőséget próbáljuk megragadni.

Tovább folytatódnak a svéd felkészülési mérkőzések a skandináv országban. Mai meccsemen két falusi csapat találkozik, ahol a hazaiak az esélyesek.

Biztosan sokan ismeritek a Football Manager videojátékot, amely egy meglepően realisztikus labdarúgó menedzser játék. Immáron évtizedekre nyúlik vissza a története, mára szinte tökéletesen modellezték nem csak egyes játékosok tudását és életét úgymond, hanem rendkívül realisztikus a fejlődési modul is. Ennek apropóján gondolkodtunk el azon, hogy ki-kik lehetnek a mai európai mezőny legjobb fiatal tehetségei. Kik azok, akik Ronaldo, Messi, vagy épp Buffon nyomdokaiba lépnek majd

A svédek ügyet sem vetnek a koronavírus-járványra és töretlenül mennek a felkészülési mérkőzések, egyelőre az alsóbb ligákban. A mai meccsemen két olyan alakulat meccsel, amelyek között osztálykülönbség van. Lássuk.

Tegnap pontzuhatagos meccsen igazolta a papírformát és erejét a tajvani kosárliga legerősebb csapata a Taiwan Beer. Mai ellenfelük a Bank Of Taiwan lesz, akik az első Stage esetén még egész jól muzsikáltak és 3. helyen álltak, most viszont a Stage 2-ben hét meccsből kettő győzelem és öt vereség. Ha csak a tudás számít, akkor ez sima hazai.

Oroszországban mozgolódik a sportélet. A kosárlabda események után tenisz rendezvények is lesznek. A Masters Pro Tour eseményen ma egy fiatal tehetség lép pályára. Alexandr Binda, akit jegyeznek az ATPtour-nál, valamint Vitalij Baniev, akiről semmit nem tudunk.

Érdekes oldalról közelíti meg a koronavírus-járványt Svédország, mintha annyira félnének és inkább túl akarnának lenni rajta minél hamarabb. Mindenesetre elkezdődtek a felkészülési mérkőzések a skandináv országban, ahonnan ma egy igazi csemegére bukkantam. A szorzó is elfogadható, ki kell használni az adódó alkalmat egy jó fogadásra!

A tajvani bajnokság éllovasa és a második helyezettje csap ma össze. Az SBL két úgynevezett Stage-ből áll, amely alapján remekül kikristályosodik az erőviszony. Nem lehet kétséges, a két legjobb csapat találkozik ma. Lássuk, mire érdemes fogadni.