2011.10. 10.

Napi tippek - Október 10.

A tippekhez ma a bet-at-home fogadóiroda oddsait használjuk. Mára elég kevés mérkőzés szerepel a tétlapon, amit jó szívvel tudnánk ajánlani. A következő hármat választottuk ki:

Atvidabergs FF – Landskrona BoIS

A svéd másodosztályban már lejátszottak 27 fordulót, így mondhatjuk, hogy kialakultak az erőviszonyok. Az 51 ponttal második helyen álló hazaiak, a 40 ponttal hetedik vendégeket fogadják. Az Atvidabergs csak a hazai eredményeket figyelembe véve első a tabellán, ráadásul az elmúlt fordulóban, vendégként kikapott az Assyriska csapatától, ezzel lecsúszott a tabella első helyéről. A Landskrona legutóbb augusztus 8-án kapott ki és döntetlent is csak kétszer játszott. Úgy gondoljuk, hogy most, a vereség miatt felpaprikázott hazaiak legyőzhetik a Landskrona csapatát, akiknek előbb-utóbb be kell csúsznia egy vereségnek is. Biztonság kedvéért mi kétesélyre vennénk.

TIPP: 1X - 1.05

Finnország U21 – Svédország U21

Pikáns összecsapás a 21 éven aluliak EB selejtező-csoportjában. Mindkét csapatnak 7 pontja van, a svédek jobb gólkülönbséggel állnak a második helyen, a finnek a harmadikok. Ezen a két meccsen inkább a vendégeket tartjuk esélyesebbnek. Az ok pedig az, hogy a két ország közti rivalizálás mindkét csapatot maximális erőbedobásra készteti, a svédek pedig mindenképpen jobbak a finneknél. Ez nemcsak a felnőtt válogatottra igaz, hanem az U21-es csapat játékosaira is. Egy győzelemmel 3 ponttal elhúzhat a riválisától az egyik csapat. Biztonsági játékra ügyelve kétesélyt javaslunk.

TIPP: X2 – 1.18

HC Olomuc – Hokej Sumperk 2003

Egy jégkorong összecsapás a végére a cseh első ligából. A második helyezet fogadja a kilencediket. A vendégek inkább hazai pályán gyűjtögették eddig pontjaikat, ha csak az idegenbeli eredményeiket nézzük, akkor a 13. helyen állnak. Úgy gondoljuk, hogy az Olomuc hazai pályán mindenképpen legyőzi a Hokej Sumperket.

TIPP: 1 – 1.35

A három mérkőzés összevont nyereményszorzója: 1.67

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

Két csapat, amely ha találkozik, szinte garantált a gólzápor! Az észak-izlandi régió kedvenc csapata, a KA hazai környezetben fogadja a fővárosi Fram gárdáját, a kiegyenlített esélyek mellé egy jó adag vidék-főváros ellentét is párosul. Látványos, akciódús meccs várható, a középpontban gólokkal. Lássuk, mire érdemes fogadni!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!