Sportág: Nemzetközi foci

A svéd második vonal 26. játéknapjának zárómeccsén két 37 pontos együttes feszül egymásnak, úgy, hogy még matematikai esélyük van a dobogóra kerülésre mindkettőjüknek! Éppen ezért két  motivált, támadó csapatot várunk a pályára. Lássuk!

A brazil bajnokság már a hajrához közeledik. A Vasco és a Botafogo sem lehet büszke az eddigi teljesítményére, vajon melyik csapatnak sikerül javítania a mérlegén ma este?  

Alább olyan mérkőzésekre hívjuk fel a figyelmet, amelyben a résztvevő-, elsősorban a hazai csapatoknál már hosszabb-rövidebb ideje nem volt döntetlen. Mint tudjuk a döntetlennek a statisztika szerint ugyanakkora esélye van majdnem az kimenetelek esetén, mint a másik kettőre, ezért érdemes követni ezeket a sorozatokat! Hiszen a döntetlenek szorzója általában 2,00 fölött van! Lássuk a mai meccseket, amelyek érdekesek lehetnek a sportfogadóknak!

A svéd élvonal 25 játéknapjának zárómeccsén a hat forduló óta nyeretlen Kalmar látogat a hazai pályán igen változatosan szereplő Sundsvallhoz. Remek lehetőségek vannak a fogadásra. Nézzük!  

A Bundesliga 2 mai meccsén az 1.FC Köln csapata fogadja a Duisburgot. Lássuk, miért lenne fontos megszerezni mindhárom pontot a hazai alakulatnak, amihez a Duisburgnak is lesz egy-két szava.

Tegnap sajnos lefeleződött a mezőny és már csak hárman csatáznak tovább. A hétfő általában egy trükkös nap, kiváncsian várjuk, hogy mivel készülnek a játékosaink. Kívánunk sok sikert mindenkinek a mai játéknapra!

Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Mára igyekeztem pár érdekesnek szűnő számot hozni nektek a tegnapi napról. Biztos lehet tanulni belőlük, de ha nem akkor csak fogadjátok szeretettel!

A hatodik napon hat játékos tippelhet ami azt jelenti, hogy tegnap száz százalékos teljesítményt nyújtottak. Gratulálunk ehhez a remek teljesítményhez és reméljük ma is hasonló produkcióval kápráztatnak el minket. Sok sikert minden kedves olvasónknak!

Minden napra megvannak a sláger mérkőzések és a legfogadottabb mérkőzések, de én valamiért szeretek a reflektor fényen kívül eső eseményeket keresni a játékhoz, mert azért ez valahol egy játék és mindenkinek kell egy jó pénzügyi terv, hogy mennyivel játsszon, mert garantált tipp nem létezik, de ezt szerintem mindenki tudja.