Sportág: Foci

A Merkantil Bank komoly derbije következik ma, a második helyen álló PMSC a 3. helyen álló MTK csapatát fogadja. A két csapat között két pont van, ha ma nyerni tud a budapesti illetőségű alakulat, akkor megelőzi a Pécset a tabellán. Ennek pedig legjobban Diósgyőrben örülnének, no persze csak akkor ha a kedvencek is nyernek a Nyíregyháza ellen, hiszen akkor már négypontos előnyben lesznek a borsodi vörösmezesek.

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor átfutja a kínálatot, végigpörgeti magában az érveket pro- és kontra. Amikor megpillant egy párosítást és a nyelvére jön, hogy Na ez az! Amikor megpillant egy szorzót és nem érti, hogy miért ekkora! Amikor meglát egy napi lehetőséget és már azt kutatja magában, mikor tud kimenni egy totózóba, vagy épp, mikor tudja elővenni okostelefonját, hogy tegyen rá tétet. Na ezek azok a tippek, amelyeket itt ebben a rovatban keresünk! Nincs sem szorzóhatár, sem sportkitétel, semmi! Csak egy tipp és egy csettintés, hogy EZ A NAP MECCSE!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com

Aki nem látta Quentin Tarantino westernjét a The H8ful Eight, magyar fordításban Aljas Nyocas című filmjét, az mindenképp nézze meg, Samuel L. Jackson, Kurt Russell, Tim Roth, Michael Madsen (és sokan mások) főszereplésével készült kiváló film új rovatunk ötletadója. Nyolc meccs, kis téttel! Ha talpon marad az aljas nyolcas, akkor komoly summával gazdagodunk majd. Örömmel venném a Ti nyolcasaitokat is!

Az Intertől kapott hatos után ma rendeznie kell a sorait a házigazdának. A Sassuolo érkezik ma hozzá.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Nézzük, mi mára a legjobb BTTS!

A szelvényrevaló-rovat következik,amelyben minden esetben egy alacsonyabb zorzót kínálok, ám remek esélyekkel párosul mindez. Single-kötésre nem alkalmas, viszont egy duplázó kétmeccses szelvény egyik mérkőzésének kiváló lehet! A Premier Liga mai meccsén a Wolves fogadja a listavezető Arsenal csapatát.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis egy olyan remek szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bundesligába látogatunk, ahol Brémában a helyi illetőségű Werder a RB Leipzig csapatát látja vendégül.

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Amennyiben ennél több gól esik a mérkőzésen, a rendes játékidő alatt, akkor OVER a választás, ha ennél kevesebb, akkor pedig UNDER.. Jó lehetőségek vannak ebben a fogadási módszerben is, ebben a cikkben a részletek és hasznos információk mellett minden napra egy tippet is adunk!