Sportág: Foci

Örökrangadó lesz a Groupama Arénában, ahol egy demoralizáló EL-vereség után a bajnok Ferencváros próbál majd egy bajnoki győzelemmel kedveskedni a szurkolóinak, no meg igyekeznek megmaradni a tabella elején, ahol jelenleg még a Kisvárda állomásozik.

Az edzőváltás után győzelemmel kezdő Mezőkövesd ma nehéz feladat elé néz, hiszen Budapestre utaznak, hogy megmérkőzzenek a Kispest csapatával. Azzal a Kispesttel, akik legutóbb vereséget szenvedtek Székesfehérváron.

A jó idénykezdet után megtorpanni, sőt alázuhanni látszó Debrecen ma azt a Puskás Akadémiát fogadja, amely már a dobogó legalsó fokán áll, közvetlenül a Ferencváros mögött.

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Ez a rovat az ikertestvére az alacsonyabb szorzóval-, ám jóval kedvezőbb kockázattal rendelkező gyűjtések rovatának. Itt is arra törekszünk, hogy az aktuális napon, a lehetőségekhez mérten minél alacsonyabb kockázattal, ám komolyabb szorzóval bíró szelvényeket hozzunk. Aki előző nap estig elküldi e-mailen a barnamedve.tipplap@gmail.com-ra szelvényét, rövid elemzésekkel, akkor másnap az ő szelvénye kerül ki. Ha több jön, akkor mindet beszerkesztjük. Fontos, hogy tisztességes elemzés is legyen hozzá! Fosszuk ki az irodákat együtt!

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor átfutja a kínálatot, végigpörgeti magában az érveket pro- és kontra. Amikor megpillant egy párosítást és a nyelvére jön, hogy Na ez az! Amikor megpillant egy szorzót és nem érti, hogy miért ekkora! Amikor meglát egy napi lehetőséget és már azt kutatja magában, mikor tud kimenni egy totózóba, vagy épp, mikor tudja elővenni okostelefonját, hogy tegyen rá tétet. Na ezek azok a tippek, amelyeket itt ebben a rovatban keresünk! Nincs sem szorzóhatár, sem sportkitétel, semmi! Csak egy tipp és egy csettintés, hogy EZ A NAP MECCSE! Fotó: Matthewryz

Fibonacci round 999, 2. nap
Fibonacci round 999, 2. nap
2021.10. 23. Kemény dió a Bologna
A Milan érkezik ma este Bolognába. Érdekes meccsre számítunk... Fotó: pixabay.com

Az olasz első osztályban két olyan csapat találkozik ma egymással, amelyek egymás szomszédai a tabellán, ráadásul a 14-15. helyen, viszont az egyik sokkal erősebb a másiknál. Csak ez eddig nem derült ki. Viszont ma ki fog.

A német első osztályban a Hertha BSC 13. helyen fogadja 10. pozícióban található Münchengladbach gárdáját. Első látásra egy sima vendég. De azért nézzük meg kicsit jobban is.