Rovat: Tipp

Ezen a szép havas téli húsvét-hétvégén megkezdődik az NB1 tavaszi idényének következő állomása, szám szerint a 26. forduló. A legutóbb, egy taktikai rendszer-váltással remek játékot produkáló Ferencváros Paksra látogat, az edzőváltás után szintén egyre ütőképesebb MOL Fehérvár az Újpestet fogadja, ahol viszont egy válogatott formában futballozó Csoboth Kevin akar majd bizonyítani. A Magyar Kupából már kiesett Vasas pedig gyorsvonati sebességgel száguld a bajnoki kiesés felé is, ma a leggyengébb riválisa, a Honvéd érkezik Angyalföldre. Vajon a kispestiek is rúgnak egyet a Vasason, vagy pedig a kis túlzással válogatott kerettel rendelkező Vasas magával rántja a Honvédot? Izgalmas meccsek lesznek, a nyitómérkőzés a Kecskeméti csodát megakasztó Mezőkövesd és a dobogóra vágyódó Debrecen összecsapása lesz.

A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Az első versenyt 1924-ben rendezték meg, és azóta az egyik legkedveltebb egyhetes verseny a naptárban. Az útvonal minden évben változik, de általában a Baszkföld festői vidékein halad keresztül, amelyeket gyakran nehezen teljesíthető hegyi szakaszok jellemeznek. Így lesz idén is, ráadásul most nincs időfutam sem.

A NAC mindenképpen részese lenne a play offnak, a Den Bosch eddig idegenben könnyű prédának bizonyult. Fotó: pixabay.com

Becenevek gyűjtőhelye: Ez a rovat a klubok becenevei felől közelíti meg a fogadást. Természetesen olyan meccseket választunk, amelyek esélyesek is, de a rovat fő célja az, hogy kicsit megismertessük a labdarúgó klubok beceneveit és annak eredetét. Sok érdekes történetet ismerhettek meg és gazdagabbak lesztek egy tippel, amely remélhetőleg mind az odds nagyságát, mind a kockázat alacsony mivoltát tekintve megállja a helyét!

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Nézzük, mi mára a legjobb BTTS!

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Amennyiben ennél több gól esik a mérkőzésen, a rendes játékidő alatt, akkor OVER a választás, ha ennél kevesebb, akkor pedig UNDER. Jó lehetőségek vannak ebben a fogadási módszerben is, ebben a cikkben a részletek és hasznos információk mellett minden napra egy tippet is adunk!

Ebben a rovatunkban egy adott futballcsapatot közelítünk meg úgy, hogy elsősorban a klub történetét mutatjuk be röviden. Olyan csapatokat keresünk, amelyek nem közismertek, de egykor magasabb szinten szerepeltek és most az alsóbb ligákban kénytelenek küzdeni. A hanyatlások okait keressük, ritkán-, vagy talán sosem hallott érdekességeket mutatunk be, majd a végén egy tippet is adunk az éppen aktuális mérkőzésükre. Várjuk a ti emlékeiteket, történeteiteket a csapatokkal kapcsolatban. Ma a fókuszban az angol Nemzeti Ligában, vagyis az 5. vonalban szereplő Chesterfield FC, az ellenfele a York lesz.

Az olvasók kedvenc rovatában 2,0 és 3,0 közötti szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,8 ás 2,2 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Szerkesztőségünk már az elmúlt NHL-szezon végét is részletesen végigkövette, most pedig az elejétől figyelünk az NHL-re! Minden játéknap előtt keresünk egy főtippet, majd Sean az összes fogadható vagy épp fogadásra nem ajánlott meccset végignyomozza és a lényeges információkat közreadjuk! Gyertek Ti is, dolgozzunk még inkább össze a jó fogadások érdekében! Let's get ready to rumble!