Rovat: Tipp

A negyeddöntőkhöz érkezett a Bajnokok Ligája 2016/2017-es szezonja. Az egyik slágermérkőzés a Juventus-Barcelona lesz. Két évvel ezelőtt egymással játszották a döntőt, most pedig már a 8 között összeakadtak. A másik mai összecsapáson két nagyon fiatal átlagéletkorú együttes, a Dortmund és a Monaco csap össze.

Hétközi fordulót rendeznek az NB1-ben, amit természetesen nem hagyhatok ki én sem. Kicsit rövidebben, amúgy táviratszerűen, de minden meccsről van véleményem, tippem. Remélem, hogy jobb lesz az arány, mint legutóbb. A tippeket megtaláljátok a  Tippmixpro oldalán.

Két kemény meccs lesz ma a BL-ben, ahol már minden egyes gól számítani fog! A Dortmund-Monaco és a Juventus-Barca meccs beharangozója mellett a Malmö összecsapásáról is olvashattok a mai Tippcsokorban. Érdemes!  A tippeket megtaláljátok a  Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

A norvég másodosztályból maradt egy mérkőzés mára is, amin az előjelek alapján sok gól potyoghat. Érdemes elolvasni beharangozónkat. A papíros Tippmix ajánlatából választottunk, de a tippeket megtaláljátok a  Tippmixpro oldalán is.

2017.04. 11. Tenisz brainstorming
Ez a rovat azért jött létre, hogy legyen egy hely, ahol a tenisz kedvelői megvitathatják az adott napi mérkőzéseket. Az idők folyamán a brainstorming is alakult, sokan osztottak meg szelvényeket vagy single tippeket. Továbbra is várjuk a jó ötleteket és szelvényeket, együtt többre jutunk! A szorzók a Tippmixpro kínálatából vannak válogatva. 

Amint beköszönt tartósan a hideg időjárás, a világ jégcsarnokaiban már javában zajlanak a bajnokságok. A jégkorong sportág mindig is kiemelt volt a Tipplapon, így lesz ez idén is, de összevonjuk az összes korong-cikket, elemzéseket és infókat egy brainstorming rovatban, ahol többek között rendszeres vendég lesz Bodicsek és az európai jégkorong, de terítékre kerül az NHL is, illetve várjuk minden kedves jégkorongrajongó és szakértő olvasónkat, hogy osszák meg velünk gondolataikat a napi aktualitásokkal kapcsolatban! Több szem többet lát, reccsenjenek a fogadóirodák palánkjai, gyűjtsünk be sok nyereményt! Az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

Március után is megy tova a Tippcsata, azaz áprilisban is lehet nyomulni a hírnévért, a zsetonért. A játék lényege, hogy egy hónapon keresztül heti három szelvény játékba küldésével, szelvényenként öt mérkőzés megtippelésével lehet versenyre kelni a Tipplap olvasóival. Szóval aki kedvet érez a játékhoz, ne késlekedjen, hanem cselekedjen, tippeljen és nem mellékesen nyerjen!

2017.04. 11. Trükkök,taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Hétfőhöz képest egész jól jöttek a papírformák, tehát a találati arány sem volt rossz. Ma a Bajnokok ligája meccsek tűnnek a legfelkapottabb sporteseményeknek, kíváncsi leszek, hogy a játékosaink is így látják-e?

2017.04. 10. Kézimunka
Tegnap a Csurgó hazai pályán nem bírt a foghíjas Füreddel, akik ráadásul két ifikapussal álltak ki. A vendégektől Győri kilenc, míg Kemény hat találatig jutva oroszlánrészt vállalt a sikerből. Bresztben pedid a hazai csapat végig 3-4 góllal vezetve szerezte meg a bronzérmet. Ma egyetlen mérkőzést kínál a Zrt., a dán bajnokság felsőházi rájátszásában a BL-ből kiesett Silkeborg a Ribe-Esbjerg vendége lesz.