Rovat: Tipp

Harmadszor tölthetnek a még versenyben lévő tüzérek! A tegnapi napot közel százhetven játékos kezdte meg és a jelentős többségük, szám szerint százharminckettő sikerrel vette a második akadályt. A versenyt vezető játékosunk 8,36 pontot gyűjtött eddig, míg a legmegfontoltabb mindössze 3.04 ponttal rendelkezik. Ezek alapján nagyjából mindenki be tudja lőni, hogy körülbelül hol helyezkedik el a ranglistán és ennek fényében tervezheti meg a hétvégi programját. Kívánunk Mindenkinek sikeres tippelést a mai napon! 

Riverside vagyok, traffordi lovag. Célom, meghódítani Tippmixfölde területeit. Hogy lesznek-e veszteségeim? Minden bizonnyal. Hogy pótolni, sőt, növelni tudom-e 5000 fős seregem létszámát? Bízom benne. Rangomhoz méltóan, szívvel-lélekkel próbálom bizonyítani rátermettségemet. Katonáim felvértezve, a lovak felszerelve, a boroshordók behűtve. Induljon hát Tippmixfölde újbóli meghódítása, a tippmixes-hadjárat!

Egy szinttel lejjebb lépünk, és itt próbálunk szerencsét! Ha Tenessee államról beszélünk, nekem mindig egy dolog ugrik be: a whiskey. A jó öreg Jack Daniel’s vélhetően Tenessee állam egyik védjegye, viszont mi nem egy jó pohár, kiégetett tölgyfahordóban érlelt bourbon miatt látogatunk ide, hanem a Tenessee állam béli memphisi torna okán. Meggyőződésem, hogy holnap hajnalban Tenessee-ben már csak egy Jack-től lesz hangos a sajtó, annak pedig nem Sock lesz a vezetékneve.

2014.02. 14. Tippmixes duplázó
Tegnapi sikertelen duplázási kísérletem után mára egy rangadóval és egy erősen egyértelműnek látszó bajnokival próbálkozom. Bízom benne, hogy Fortuna is támogat ebben a próbálkozásban!

Az olimpia alatt nem áll le a finn bajnokság, zajlanak a Liiga küzdelmei. Pénteken egy nagyon komoly rangadót rendeznek, a két Tamperei csapat csap össze, a minél jobb rájátszáshelyért küzdő Ilves a lassan biztosan második Tapparával csap össze. Mivel városi rangadóról van szó, nem lehet lazsálásról beszélni.

Tegnap a tenisz jött, a Halifax a 95. percben kapott góllal ment el! Tegnap a kosárlabda-mérkőzésen kellett volna csak egyetlen pontocska a sikerhez, ma meg egyetlen percecske a focipályán gól nélkül. Pénzt nem nyertünk ma sem, de kiválóan példázza ez a nap és a tegnapi is, hogy mennyire szerencsejáték a sportfogadás! Na de menjünk tovább, fordítsuk meg a széljárást végre. Először az első cikk linkje, hogy aki még nem tudja miről is szól ez a sorozat, el tudja olvasni.

Ezzel a cikksorozattal egy olyan módszert szeretnék megmutatni, amellyel türelmesen, de nem túl sok időt igénybe véve alacsony kezdőösszeggel néhány hét alatt akár hatszámjegyűvé alakíthatjuk tőkénket. Én tippmix-en fogok játszani, de természetesen választható az internetes fogadási opció is.

2014.02. 14. Pénzverde
A rovat célja, hogy feltérképezzük az olyan bajnokságokat, amik felett a sportfogadók átsiklanak, de közben pedig igazi nyereményforrást tartalmaznak ezek az alacsony színvonalúnak vélt pontvadászatok. A cím nem a rovat tartalmára mutat rá, hanem a végeredményre, a profitra, ha rendszeresen követitek a top bajnokságok árnyékában vitézkedő alakulatokat sportfogadási szempontból. Itt az idő, hogy kevés pénzből sokat csináljuk, szóval folytatódjon tovább a pénzverés!

2014.02. 14. Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta

Újabb csúcsot döntött a jelentkezők létszáma, szám szerint 374 induló vágott neki az első napnak. Örömmel fogadtuk, hogy tanulva a korábbiakból több embernek sikerült önállóan javítania a rosszul leadott tippjeit és így kevesen voltak, akik hibás tippelés miatt estek ki. A legviccesebb jelentkező az a versenyzőnk volt aki Facebookon adta le tippjeit, természetesen nem csak a hely volt rossz, de a formátum sem stimmelt. Az első játéknapon a darts okozta a legtöbb ember vesztét, egész pontosan 96 fő esett áldozatul ennek a sportágnak. Kettő versenyzőnk jégkorcsolyára tippelt, aminek a második felvonását péntek du rendezik és ezért ők annak a végéig nem tippelhetnek. Mindezek után jelenleg 179 tüzér van versenyben, de ebből 62 vár még éjszakai eredményekre, ők azok kimenetelétől függően tippelhetnek majd. Kívánunk Mindenkinek sikeres tippelést a második napon!