2019.05. 20.

Mikor kapja el a fonalat a Norrköping?

Mikor kapja el a fonalat a Norrköping?

A svéd bajnokságban már a 10. fordulót rendezik, a tavalyi ezüstérmes eddig csak két sikert könyvelhetett el. Ma a Sundsvall látogat hozzá...

Labdarúgás, Svéd bajnokság, 2019.05.20. 19:00, Norrköping - Sundsvall

  • A Norrköping eddigi teljesítménye elmarad a várakozásoktól, a tavalyi ezüstérmes eddig 2-5-2-es eredménysorral csak a középmezőnyben foglal helyet. A kék-fehérek egy gyengébb periódus után a múlt héten nyerni tudtak az Örebrö vendégeként. Otthon is átlagosan teljesítenek, mérlegük 1-2-1. Jens Gustafsson vezetőedző ma minden alapemberére számíthat.
  • A Sundsvall az elfogadható rajt után gödörbe került, két idegenbeli vereség között otthon is kikapott. Jelenleg 8 pontjával csak a 13. helyen tanyázik, és idegenben még nem tudott meccset nyerni (0-2-2). A keret sem lesz teljes, egy középpályás és két támadó is sérült. Nagyon össze kellene magát kapnia a társulatnak, hogy ma pontot tudjuk szerezni Norrköpingben...
  • Azt gondoljuk, hogy a házigazda kerete erősebb, és hazai pályán ezt érvényre is juttatja. Tippünk ennek megfelelően 1-es!
tipp
Norrköping - Sundsvall
1X2 | Norrköping | 1.55 | (3/10)

kapcsolódó meccs

Norrköping - Sundsvall

2019. 05. 20. 19:00 | Svéd bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szabocs444 2019-05-20 23:49:11
Hello Evergreen,
Köszönöm a mai munkàdat ès a sikeres tippjeidet!

további témák a rovatból

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein! Mára főtippnek egy Euroliga-meccset hoztam, a többi kommentben!

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!

Az NB1 10. fordulójának egyik rangadója ez az összecsapás! A tabellán 4. helyen álló Újpest a listavezető Puskás Akadémiát fogadja, a két csapatot mindössze három pont választja el egymástól. Szórakoztató találkozóra van kilátás!