2021.09. 19.

Sarokba szorítva! West Ham-Manchester UTD.

Sarokba szorítva! West Ham-Manchester UTD.

A Man.UTD csalódást okozott hétközben, nagy kérdés hogy a bajnokságban sikerül-e feledtetni ezt a teljesítményt.

Könnyen biztos nem adja a három pontot a hazai csapat, egy nagyon izzasztó találkozóra van kilátás ma is Ronaldóék szempontjából.

Eddig veretlenek a kalapácsosok is, négy bajnokin összeszedtek már 8 pontot, és +5-ös a gólarányuk, sőt Zágrábban is nyerni tudtak a nemzetközi porondon. Számomra picit meglepő volt, hogy Moyes nem igazán rotált, egy meglehetősen erős kezdőt küldött ki a Dinamo ellen, persze nagyon a bajnokság elején vagyunk még. A vendégek Svájcban léptek pályára és égtek meg, igaz a meccs nagy részében 10 emberrel játszottak, ám akkor még vezettek is. Taktikailag talán érettebb játékra lett volna szükségük a második félidőben, no de lesz még idejük bőven javítani. A hazaiaknál Antonio eltiltás miatt fog hiányozni a csatársorból, míg a vendégeknél Cavani illetve Rashford is sérüléssel bajlódik. 

Mindenképpen egy remek meccsre van kilátás, nekem az érzésem az hogy sok szöglettel, a vörösök egyébként is a négy bajnokin 26-ot végeztek már el. 

A várható kezdőcsapatok:

WH: Fabianski; Dawson, Zouma, Ogbonna; Coufal, Rice, Soucek, Cresswell; Fornals, Bowen, Benrahma

MU: De Gea; Wan-Bissaka, Varane, Maguire, Shaw; McTominay, Fred; Greenwood, Fernandes, Pogba; Ronaldo

tipp
West Ham - Manchester Utd.
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.51 | (10/10)

kapcsolódó meccs

West Ham - Manchester Utd.

2021. 09. 19. 15:00 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
pitrikferenc 2021-09-19 17:38:02
Fullos tipp gratulálok

további témák a rovatból

friss 2 órája Teniszbabák - 11.03.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!