Rovat: Tipp
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Nézzük, mi mára a legjobb BTTS!

Idén a másodosztályban is figyelemmel követem majd azt a 4-5 csapatot, amelyik esélyes a feljutásra. Ezek egyike, remélhetőleg, a Honvéd lesz. A kispestiek Csákváron tudtak nyerni 2-1 arányban az első fordulóban, ma pedig hazai pályán játszanak a Kozármisleny ellen. Nyerhető mérkőzés ez is.

2023.08.
06.
OTP Bank Liga: ZTE – MTK (Kiesés után az NB1-ben!)
Két vereség a nemzetközi kupában és egy vereség a bajnoki idénynyitón. Nagyon nehéz helyzetben van már most a Zalaegerszeg háza táján és bár nem kongatják a vészharangokat, de azért biztosan tudják, hogy ha nem kezdenek el pontokat szerezni, akkor ebben a 12 csapatos bajnoki kiírásban nagyon hamar komoly bajba kerülhetnek.

Megkezdte a szégyenteljes BL-kiesés adósságának törlesztését a Ferencváros, de messze még a pillanat, amikor elmondhatjuk: Spongyát rá, a jövő szépnek tűnik. Egyelőre csupa kérdőjel minden, és hiába a remek játékosállomány, a minden igényt kielégítő infrastruktúra, a Fradi nimbusza egyelőre még foltos maradt. Ezt a foltot kell letörölni, mondjuk egy kiütéses vendégsikerrel. Már csak a korábbi évek nagy rivalizálásának lezárásaként is.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Ezt a tippet keressük, amelyben van érték, érdemes single játékba küldeni. A Wembley Stadion ad otthont vasárnap délután a Premier League hagyományos nyitómérkőzésének, a Community Shields-nek, amikor az Arsenal és a Manchester City egymásnak feszül.

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Amennyiben ennél több gól esik a mérkőzésen, a rendes játékidő alatt, akkor OVER a választás, ha ennél kevesebb, akkor pedig UNDER.. Jó lehetőségek vannak ebben a fogadási módszerben is, ebben a cikkben a részletek és hasznos információk mellett minden napra egy tippet is adunk!

A Tipplap angol-szelvénye – 2023.08.06 (2,23)
Az olvasók kedvenc rovatában 2,0 és 3,0 közötti szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,8 ás 2,2 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta! Fotó: Pixabay.com

05.
Villámtipp: Schalke 04 – Kaiserslautern
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.