Rovat: Tipp

Ma ismételten jelentkezik a napi duplázó, méghozzá két jégkorong mérkőzéssel. Tegnap egy single tippel igyekeztelek segíteni benneteket, ami a döcögős kezdés után a végére szépen lejött. Lássuk is, hogy ma merre csúsznak a korongok.

Egészen bámulatos, amit az idén művel a LASK együttese. Hétvégi sikerükkel megelőzték a bajnokságban a Salzburgot, ma pedig a nemzetközi porondon bizonyíthatnak.

A Leverkusen és a Porto is jó passzban várja a mai ütközetet. Van egy megérzésünk a találkozóval kapcsolatban!

Az elmúlt három év Euroliga-bajnoka közül ketten most találkoznak, mégpedig az isztambuli Ülker Sport Arénában. A parketten Fenerbahce, akit több ezer fanatikus szurkoló támogat majd, míg a mások oldalon a sorozatban három meccset megnyerő-, a tabella második helyén álló Real Madrid lesz. Remek meccs lesz, lássuk, mire érdemes fogadni.

Az Euroliga 25. fordulójában a moszkvai Khimki látogat Milánóba, ahol egy két vereség utáni elkeseredett és győzelemre éhes Olimpia Milano vár rá. A fogadáskészítővel hoztam egy tippet és kommentben gondolok a Tippmixesekre is. Nézzük, mire érdemes fogadni.

Az ATP világranglista 106. helyén álló Balázs Attila remek játékkal verte meg a korábban TOP20-ban is szerepelt uruguayi veteránt, Pablo Cuevast, ezzel továbbjutott a riói-, majd kétmillió dollár összdíjazású tornán. Mai ellenfele az a Thiago Monteiro (88.) lesz, aki remek formában van és legutóbb a sokkal esélyesebb Pellát búcsúztatta. Lássuk, mire mennek egymással!

Elkezdődött a dán élvonal tavaszi szezonja is, ahol az első forduló igen elnyújtottra sikeredett, szerdára is jutott belőle ütközet.

A svéd női kézilabda liga 19. fordulójában a bajnoki címvédő Sävehof vendége lesz a Boden csapata. Erre a meccsre hoztam egy tippet.

Ma a San Siróban látja vendégül BL nyolcaddöntő-mérkőzésen az Atalanta a Valenciát. A hazaiak jó formában vannak, nem úgy a vendégek. Mit várunk a meccstől? Mutatjuk nyomban!

Az első mérkőzés 1-1-es végeredménnyel zárult, ma a Spiros Louis Olympic Stadionban meccselnek a felek. Az AEK az esélyes - mutatjuk a részleteket!