Cikkek

A válogatott szünet után fordulót rendeznek a Bundesligában is. A mai nyitómeccsen az Union Berlin hazai pályán fogadja a Borussia Mönchengladbach együttesét. Mindkét csapat gyengébben kezdte az idényt, de a berlini gárda valamivel kedvezőbb helyzetben van, hiszen négy ponttal többet gyűjtött, mint ellenfele, amely eddig még egyetlen bajnoki győzelmet sem tudott aratni.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Ennek ellentéte a NO BTTS, vagyis a nem szerez mindkét csapat gólt. Ekkor az egyik gárda jóval esélytelenebb, mint a másik. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

2025.10. 17. Forma-1: USA Nagydíj
A texasi Austinban folytatódik a Forma-1-es világbajnokság, ahol a Szingapúrban tovább éleződő harc folytatódik.

A sokszoros címvédő PSG a Chelsea tulajdonosi köréhez tartozó Strasbourgot fogadja a válogatott szünet utáni péntek este.

2025.10. 16. NFL 7. forduló: TNF
Bengals-Steelers találkozóval indul a hetedik játékhét.

Az AL és az NL meccs is érkezik éjjel
Az AL és az NL meccs is érkezik éjjel