Címke: esélylatolgatás

A második legerősebb nemzetközi kupasorozatban a Bourg hazai pályán fogadja a Chemnitz csapatát, ahol mindkét együttes a közelmúltban mutatott jó formájára építve próbál meg győzelemre törni.

Sorsdöntő mérkőzést rendeznek a kosárlabda Bajnokok Ligájában, ahol a hazaiaknak győzniük kell, hogy versenyben maradjanak a play-in helyekért.

Az olasz bajnokság hatodik fordulójában, a Varese és Virtus csap össze ahol a hazaiak a kiesőzónából menekülnek, míg a vendégek a bajnoki címvédés jegyében lépnek pályára. Az Euroliga-részvétel itt is nagyon fontos meccsmódosító hatással jár!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bristol City a Championship egyik legjobb formában lévő támadósorával fogadja a nehézségekkel küzdő Blackburn Roverst az Ashton Gate Stadionban, ahol a hazaiak célja, hogy győzelemmel közelítsenek a feljutást érő helyekhez.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Két védekezésben gyengébb-, ám elöl gólerős csapat találkozik, amikor a Napoli és az Eintracht Frankfurt próbálja újra sínre tenni Bajnokok Ligája-szereplését.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Norvégiában két győzelem nélküli csapat csap össze, amikor a Bodo/Glimt az Aspmyra Stadionban fogadja a Monacót a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Mindkét együttes két pontot gyűjtött eddig három mérkőzés alatt, így ma a győztes csapat sokat javít továbbjutási esélyein.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Izgalmas és gólgazdag mérkőzésre van kilátás ma este, amikor az első győzelmére hajtó Olympiakosz a formában lévő PSV Eindhovent fogadja a Karaiszkakisz Stadionban a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában.

A Bajnokok Ligája igazi pöcsméregetése vár a szurkolókra, amikor a címvédő Paris Saint-Germain a hibátlan Bayern Münchent fogadja a Parc des Princes-ben. Mindkét együttes százszázalékos mérleggel áll a sorozatban, így az összecsapás nemcsak a csoportelsőségről, hanem az európai erőviszonyok meghatározásáról is szól!

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Ennek ellentéte a NO BTTS, vagyis a nem szerez mindkét csapat gólt. Ekkor az egyik gárda jóval esélytelenebb, mint a másik. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!