2022.08. 05.

Nagy NB1-es nyereményjáték az egész 2022/23-as szezonban - 2. forduló (ZTE-FTC-re KELL tippelni, később lesz feldolgozva majd!)

Nagy NB1-es nyereményjáték az egész 2022/23-as szezonban - 2. forduló (ZTE-FTC-re KELL tippelni, később lesz feldolgozva majd!)

Kicsi, sárga és savanyú, de a mienk! Mi szeretjük és azt gondoltuk, hogy nyereményjátékot hirdetünk. Ez egy összetett játék lesz, amelynek az egyik része a tippelésből áll majd, a másik része pedig egy választott játékos teljesítményéből fakad! Tehát nem csak a játékosok, hanem egy segítségül választott focista is dolgozik majd a sikerért! KIEMELTEN KÉRÜNK MINDEN KEDVES JÁTÉKOST, HOGY A KLUBSZIMPÁTIÁT-, ILLETVE KLUBUTÁLATOT HAGYJUK MOST KI ÉS NE TORLLKODJA SENKI TELE A JÁTÉK POSZTJAIT EZZEL KAPCSOLATOS BESZÓLÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! (SZERKESZTŐK)

Pénteken kezdődik az NB1 2. fordulója. Már ma, csütörtökön kikerül a játék, hogy mindenkinek legyen ideje tippelni, csak a regisztráltak vehetnek részt a játékban!

A tippeket az első meccs kezdete előtt 1 órával le kell adni, vagyis most aktuálisan 5-e  péntek 19:00-ig! Aki utána adja le, már sajnos nem vesz részt ebben a fordulóban. Később természetesen játszhat tovább. 

SZABÁLYOK: 

  • A játékban egyrészt tippeket kell adni, másrészt minden fordulóban választani kell egy szabadon választható mezőnyjátékost bármelyik csapatból! A játékos adott fordulóban mutatott teljesítménye alapján extra pontok szerezhetőek! Minden fordulóban ÚJ játékost kell majd választani! A nevet az aktuális fordulóra leadott tippnél kell majd megírni! 
  • Egész szezonos NB1 versenyt játszunk, nagy nyereményért, ami időben ki lesz hirdetve, higyjétek el megéri! A cikk minden csütörtökön jön ki, hogy legyen idő tippelni (hétközinél egy nappal korábban, mint az első meccs).

FORDULÓNKÉNT 6 NB1-ES MECCSET JÁTSZANAK. LESZ 10 OPCIÓNK, AMIBŐL TETSZÉS SZERINT HATOT KIVÁLASZTVA HOZZÁ KELL PÁROSÍTANI A FORDULÓ 6 MECCSÉHEZ! EGY MECCS EGY OPCIÓ, DE EGY OPCIÓT CSAK EGY MECCSHEZ. LEHET TAKTIKÁZNI, KI, MIT, HOVA OSZT. ERŐSSÉG SZERINT KÜLÖNBÖZŐ PONTÉRTÉKEK LESZNEK. NEM KELL MIND A 10 OPCIÓT HASZNÁLNI, CSAK HATOT, HÉTRŐL HÉTRE CSERÉLGETHETŐEK EZEK, MINDEN FORDULÓ ÚJ KÖR.

A 10 OPCIÓ: 

  • 1X2 (3 pont)
  • GG VAGY NEM GG (1 pont)
  • PONTOS VÉGEREDMÉNY (8 pont, hiba esetén -2 pont, bátor brigád megfékezésére)
  • GÓLSZÁM OVER (1,5 a minimum rakható, aki amekkora overt vállal annyi pont, ha talál, de a lefele kerekített érték. 1,5 over 1 pont, 3,5 over 3 pont, 6,5 over 6 pont stb)
  • GÓLSZÁM UNDER (4,5 a max. 4,5 under 1 pont, 3,5 under 2 pont, 2,5 under 3 pont, 1,5 under 4 pont, 0,5 under 5 pont)
  • LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ , Csak az Igen opció létezik itt.(3 pont)
  • LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN, HA TÖBB MECCSEN VAN AZONOS MAX GÓL AKKOR NEM JÁR PONT!(3 pont)
  • KI RÚG TÖBB SZÖGLETET HÁROMESÉLY (2 pont)
  • KI KAP TÖBB BÜNTETŐLAPOT HÁROMESÉLY (2 SÁRGA MIATT PIROS AZ 3, EGYBŐL PIROS 2) (2 pont)
  • A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL (NEM A PONTOS EREDMÉNY, HANEM A H-D-V KIMENETEL) (3 pont)

EXTRA JÁTÉKOS ÁLTAL SZEREZHETŐ PONTOK: 

Kell választani egy játékost bármelyik csapatból minden fordulóban, a választott játékos nevét a leadott tippek előtt kell megnevezni! Ennek a játékosnak a teljesítménye is számít majd a pontok gyűjtésében a következő módon:

  • Gólszerzés: Gólonként 2 pont
  • Ha nyer a csapata: 2 pont

NYEREMÉNYEK: 

Minden 5 forduló után lesz szakasz nyertes 3000ft pro feltöltés díjért (1-5, 6-10, 11-15, 16-20, 21-25, 25-30), itt nem az összetett számít, csak az adott etap. 

2. FORDULÓ: 

A tippeket a kommentfelületen kérjük leadni, úgy, hogy először megnevezitek a választott EXTRA JÁTÉKOST, CSAPATA NEVÉVEL! 

ÍGY PÉLDÁUL:
Az 1. fordulóra kiválasztott extra játékosom: Adama Traoré - FTC
Honvéd - ZTE: Pontos végeredmény: 0-0
Kecskemét – Vasas: UNDER 3,5 gól
Újpest – Mezőkövesd: Mindkét csapat szerez gólt
Kisvárda - DVSC: 1X2 Kisvárda NYER
Paks – Fehérvár:Lesz piros lap vagy büntető 
FTC - Puskás Akadémia: FTC rúg több szögletet

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2022-08-05 21:44:51
Jövőhéttől már figyelek!
Regisztráltam, de már a második fordulót késtem le a tippekkel.
prigioni 2022-08-05 22:26:12
Aki négyet-ötöt kihagy annak gyakorlatilag "reszeltek". Kettő még simán belefér(het). Sok sikert!
Csereiné 2022-08-05 18:02:55
Extra játékos Lukic kispest
Puskás-UTE over 2,5 gol
Dvsc-Kte nyer a DVSC
Vasas-Paks a félidő nem egyezik a
végeredménnyel
ZTE-FTC tobb buntetolap zte
Kisvárda -Mezőkövesd - pontos vég:1:1
Fehérvár-HonvédLEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN,
Szasa 2022-08-05 17:34:28
Sziasztok!
Extra játékos Dzsudzsák B.
Puskás-UTE lesz piros vagy büntető
Dvsc-Kte nyer a DVSC
Fehérvár-Honvéd, Honvéd több lap
Vasas-Paks a félidő nem egyezik a
végeredménnyel
Kisvárda-M.kövesd, nem gg
ZTE-FTC, FTC több szöglet
mazsolas_kalacs 2022-08-05 17:33:07
Sziasztok!
Vasas-Paks 2,5 over
ZTE-FTC GG (mindkét csapat szerez gólt)
DVSC-Kecskemét - DVSC nyer
Kisvárda -Mezőkövesd - pontos vég:1:1
Puskás Akademia - Ujpest -Újpest kap több büntetőlapot.
Fehérvár - Honvéd - Fehérvár végez el több szögletet a mérkőzésen .
Extra játékos : Szécsi(Loki)
Paragulis24 2022-08-05 17:30:18
Extra játékos: dzsudzsák balázs
Vasas-Paks legtöbb gól
ZTE-FTC tobb buntetolap zte
DVSC-KTE dvsc gyozelem
Kisvárda-Mezőkövesd felido nem egyezik a veredmennyel
Puskás-Újpest lesz bunteto vagy piros
Fehérvár-Honvéd over 2,5 gol
surda64 2022-08-05 16:43:32
Extra játékos: Varga B.(Paks)
Vasas-Paks Leggólgazdagabb meccs
ZTE-FTC 2.5 gól alatt
DVSC-KTE 1X2 DVSC nyer
Kisvárda-Mezőkövesd G/G
Puskás-Újpest Lesz piros lap vagy büntető
Fehérvár-Honvéd Fehérvár rúg több szögletet
Cisco 2022-08-05 16:39:09
Extra játékos: Meschak ZTE
Vasas-Paks: GG
ZTE-FTC: Lesz büntető
DVSC-Kecskemét: 1X2 Debrecen
Kisvárda-Mezőkövesd: Under 3,5 gól
Puskás-Újpest: Over 2,5 gól
Mol Fehérvár-Honvéd: Honvéd kap több büntetőlapot
K3csuh 2022-08-05 16:30:14
Extra Játékos : K. Kodro (Mol Fehérvár )

Vasas-Paks 3,5 under
ZTE-FTC GG (mindkét csapat szerez gólt)
DVSC-Kecskemét - DVSC nyer
Kisvárda -Mezőkövesd -Félidei állás nem egyezik meg a végeredménnyel.
Puskás Akademia - Ujpest -Újpest kap több büntetőlapot.
Fehérvár - Honvéd - Fehérvár végez el több szögletet a mérkőzésen .
Timo 2022-08-05 16:28:11
Extra játékos: Asani (Kisvárda)

Vasas-Paks: 2,5 over
ZTE-FTC: Több büntetőlap ZTE
DVSC-KTE: félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
Kisvárda- Mezőkövesd: Kisvárda nyer
Puskás- Újpest: lesz piros vagy büntető
Fehérvár-Honvéd: Több szöglet Fehérvár
cool36 2022-08-05 16:00:37
Extra játékos: Kodro - Fehérvár

Vasas-Paks: 1,5 over
ZTE-FTC: GG
DVSC-KTE: DVSC rúg több szögletet
Kisvárda- Mezőkövesd: 3,5 under
Puskás- Újpest: félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
Fehérvár-Honvéd: Fehérvár nyer
jacksly 2022-08-05 15:37:00
Extra játékos: Kenan Kodro, Vidi

Vasas - Paks: UNDER 3,5 gól
Zete - Fradi: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
DVSC - KTE: 1X2: X
Kisvárda - Mezőkövesd: Nem GG
Puskás Akadémia - Újpest: Puskás Akadémia rúg több szögletet
Vidi - Honvéd: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ: Igen
Hrich 2022-08-05 15:26:50
Extra játékos: Zivzivadze - Fehérvár

Vasas-Paks Piros lap, vagy büntető
ZTE-FTC 2.5 gól alatt
DVSC-KTE 1X2 DVSC nyer
Kisvárda-Mezőkövesd félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
Puskás-Újpest GG
Fehérvár-Honvéd Fehérvár rúg több szögletet
Matthewryz 2022-08-05 15:22:17
Extra játékos :kodro vidi

Vasas-Paks: Vendég
ZTE-FTC: félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
DVSC-Kecskemét: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
Kisvárda-Mezőkövesd: 2.5 under
Puskás-Újpest: GG igen
Mol Fehérvár-Honvéd: több büntető lap Honvéd
Beluke 2022-08-05 14:48:53
Extra játékos:Dzsudzsák DVSC
Vasas-Paks félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
ZTE-FTC over 1,5
DVSC-KTE Leg gólgazdagabb meccs a fordulóban
Kisvárda-Mezőkövesd Piros lap, vagy büntető
Puskás-Újpest 1X2 Puskás
Fehérvár-Honvéd mindkét csapat gólt lő gg
Aurion 2022-08-05 14:19:13
Extra játékos: Dzsudzsák DVSC
Vasas-Paks: 1X2 Paks
ZTE-FTC: Piros lap, vagy büntető
DVSC-Kecskemét: Leg gólgazdagabb meccs a ford-ban
Kisvárda-Mezőkővesd: H több szöglet
Puskás A.-Újpest: gg
Fehérvár-Honvéd: 2.5 over
Vác_all_in 2022-08-05 13:39:01
Vasas - Paks leggólgazdagabb meccs
ZTE - Fradi nyer a Fradi
DVSC - Kecskemét Debrecen több szöglet
Kisvárda - Mezőkövesd Nem GG
Puskás - Újpest Újpest több sárga
Fehérvár - Honvéd a félidei eredmény nem egyezik a végeredménnyel

Extra játékos : Boli
Vác_all_in 2022-08-05 13:39:34
Tudom Fradi meccs halasztva van... Csak kapkodtam
Spitball 2022-08-05 14:54:51
A rovat címe!!!
"Nagy NB1-es nyereményjáték az egész 2022/23-as szezonban - 2. forduló (ZTE-FTC-re KELL tippelni, később lesz feldolgozva majd!)"
Spitball 2022-08-05 14:52:55
De arra is kell tippelni, olvasd el felül. Jól tetted.
Vác_all_in 2022-08-05 13:40:13
De mondjuk szinte mindenkinél látom
prigioni 2022-08-05 13:22:47
Extra játékos: Varga B.(Paks)
Vasas-Paks Leggólgazdagabb meccs
ZTE-FTC 2.5 gól alatt
DVSC-KTE 1X2 DVSC nyer
Kisvárda-Mezőkövesd Pontos eredmény 1:1
Puskás-Újpest Lesz piros lap vagy büntető
Fehérvár-Honvéd Fehérvár rúg több szögletet
szudoku33 2022-08-05 13:22:39
Extra játékos :kodro Mol Vidi

Vasas-Paks: több szöglet Paks
ZTE-FTC: under 2.5
DVSC-Kecskemét: t több sárga Debrecen
Kisvárda-Mezőkövesd: 1x2 Kisvárda
Puskás-Újpest: félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
Mol Fehérvár-Honvéd: over 2.5
medzsr 2022-08-05 13:16:57
Extra játékos: Sajbán Máté (Paks)
Vasas - Paks: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
ZTE - Fradi: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
DVSC - Kecskemét: GG
Kisvárda - Mezőkövesd: 2,5 UNDER
Puskás - Újpest: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ
Fehérvár - Honvéd: 1 - HAZAI
senki 2022-08-05 13:14:46
Extra játékos:Zivzivadze

Vasas-Paks: lesz piros lap vagy büntető
ZTE-FTC: nem gg
DVSC-Kecskemét: több szöglet Debrecen
Kisvárda-Mezőkövesd: 1x2 hazai
Puskás-Újpest: 4,5 under
Mol Fehérvár-Honvéd: 1,5 over
tutisanya 2022-08-05 12:52:16
Extra játékos: Frank Boli - FTC
Vasas-Paks: 2,5 over
ZTE-FTC: GG
DVSC-Kecskemét: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
Kisvárda-Mezőkövesd: PONTOS VÉGEREDMÉNY 1-1
Puskás-Újpest: 1X2 - x
Mol Fehérvár-Honvéd: 3.5 under
prigioni 2022-08-05 11:59:55
Egyszerűen hányingerem van ettől amit minden évben megengednek a Fradinak. Mi a szarnak kell elhalasztani a meccset? Nem azt pofázzák végig, hogy nekik két csapatra való játékosuk van? Ez olyan mintha én hétfőn bemennék dolgozni, azt azt mondanám, hogy nem jövök csak jövő héten,mert nem bírom a heti 2 munkanapot(azt közbe nem is kettő, hanem mégtöbb van).
Más. Az izlandiaknál például a Breidablik hétfőn este 11-kor még bajnokizott, tegnap meg a Basaksehirrel kupázott. Ők nem halasztottak bajnokit, se nem hozták előrébb mondjuk szombat estére.
Vicc ez a BMLSZ!
Vác_all_in 2022-08-05 13:33:55
Top ligákban is kurva sokat halasztanak... Bár ott meg is értem
Spitball 2022-08-05 12:27:35
És a Qarabag lejátsza a bajnoki meccsét szombaton.
Nekem hányingerem azért nincs, mert akkor Magyarországon folyamatosan okádnék, mindenért is. (Egy fradista)
surda64 2022-08-05 16:47:21
Igen....Csak Angliában hány mérkőzést is játszanak a topp csapatok???.....Errefelé más a levegő azért kell biztosan halasztani.....Jut eszem Mennyi Magyar van a kezdőben????....2 magyar ha jól számoltam.....
seantaylor21 2022-08-05 12:14:44
Ezt még a fradiszurkolok is elismerik hogy vicc ez a halasztgatás....
Feketelo 2022-08-05 11:44:53
Üdv!
Extra játékos: Kodro (VIDI)
Vasas - Paks: a félidei eredmény nem egyezeik meg a végeredménnyel
ZTE-FTC: leggólgazdagabb meccs
DVSC-Kecskemét: G/G
Kisvárda-Mezőkövesd: Kisvárda több szöglet
Puskás-UTE: under 3,5
Vidi-Honvéd: Hazai
Gempa11 2022-08-05 11:39:35
Vasas - Paks Leggólgazdagabb meccs a fordulóban
DVSC - Kecskemét 1X2 DVSC
Kisvárda - Mezőkövesd Lesz piros lap vagy büntető
Puskás - Újpest 2.5 over
Fehérvár - Honvéd Fehérvár több szögletet végez el
Extra játékos: Varga Barnabás (Paks)
Gempa11 2022-08-05 11:43:05
Utólag olvastam hogy a ZTE-FTC meccsre is kell tippelni, így azt pótolnám.
ZTE - FTC ZTE kap több büntető lapot
AgotPSF 2022-08-05 11:36:27
Gólszerző: Dzsudzsák Balázs (Debrecen)
Vasas - Paks: Under 2, 5 gól
Debrecen - Kecskemét: Nyer a Debrecen
Kisvárda - Mezőkövesd: Kisvárda több sárga lap
Puskás Akadémia - Újpest: Büntető vagy Piros lap
Fehérvár - Honvéd: Fehérvár több szöglet
Zalaegerszeg - Ferencváros: Félidő/Végeredmény nem egyezik
Abdul69 2022-08-05 11:24:28
Extra: Dzsuzsák /Dvsc/
Vasas-Paks 2 Paks nyer
Zte-Fradi gg
Dvsc-Kecskemét Nem egyezik a félidő, végeredmény
Kisvárda- Mezőkövesd Piros lap vagy büntető
Puskás-Újpest 3,5 under
Fehérvár-Honvéd 2,5 over
eden12 2022-08-05 11:13:31
Hali!

Extra jatekos:Zivzivadze

Vasas-Paks Paks nyer
DEBRECEN-KECSKEMÉT Debrecen nyer
ZTE-FTC FTC nyer
Kisvárda-Mezőkövesd mindkét csapat lő golt
Puskás Akademia-Újpest Újpest nyer
MOL Fehérvár - Honvéd MOL Fehérvár nyer
szeretlekandi 2022-08-05 12:56:35
Nemhiszem hogy ennyi ertelmezni nemtudo van a vilagon 🤦‍♂️😅
happy13 2022-08-05 10:58:42
Extra játékos: Kodro (Fehérvár)

Vasas- Paks GÓLSZÁM OVER 1,5
ZTE-FTC 1X2 2 - FTC győzelem
Debrecen-Kecskemét DEBRECEN RÚG TÖBB SZÖGLETET
Kisvárda-Mezőkövesd NEM GG
Puskás-Újpest GÓLSZÁM UNDER 3,5
Fehérvár-Honvéd A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
Abdul Ramíz 2022-08-05 10:54:10
Vasas - Paks: Végeredmény - 1:2
ZTE - Fradi: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
DVSC - Kecskemét: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ
Kisvárda - Mezőkövesd: Kisvárda rúg több szögit
Puskás - Újpest: a félidei eredmény nem egyezeik meg a végeredménnyel
Fehérvár - Honvéd: 1X2: 1 Fehérvár

Játékos: Zivzivadze - Fehérvár
pisti75 2022-08-05 10:46:21
Vasas-Paks nem gg
Zte-Fradi több lap Zte
Dvsc-Kecskemét 1x2 hazai
Kisvárda-Mezökövesd 3,5 under
Puskás-ujpest több szöglet puskás
Fehérvár-Honvéd lesz piros lap vagy büntetö
Játékos Babunski Debrecen
snowblind 2022-08-05 10:07:04
Vasas - Paks: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
ZTE - Fradi: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN
DVSC - Kecskemét: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ
Kisvárda - Mezőkövesd: UNDER 2,5
Puskás - Újpest: KI RÚG TÖBB SZÖGLETET: 1 Puskás
Fehérvár - Honvéd: 1X2: 1 Fehérvár

Játékos: Kodro - Fehérvár
Luis 2022-08-05 09:45:51
Extra játékos:Kenan Kodro (Fehérvár)
Vasas - Paks: Paks : Mindkét csapat szerez gólt
ZTE - Fradi: Over 2.5 gól
DVSC - Kecskemét:Lesz piros lap vagy büntető
Kisvárda - Mezőkövesd: Kisvárda rúg több szögletet.
Puskás - Újpest: Több büntetőlap Újpest
Fehérvár - Honvéd: Fehérvár nyer
Grad49 2022-08-05 09:03:00
Extra játékos: Kodro (Fehérvár)
Vasas - Paks: Paks : Mindkét csapat szerez gólt
ZTE - Fradi: UNDER 3,5 gól
DVSC - Kecskemét: Debrecen rúg több szöglet
Kisvárda - Mezőkövesd: Lesz piros lap vagy büntető
Puskás - Újpest: 1X2 Puskás nyer
Fehérvár - Honvéd: Több büntetőlap Honvéd
PabloAimar83 2022-08-05 08:42:43
Focista- Kodro, Vidi
Vasas-Paks 1x2 Vendég
Zte-Fradi 3.5 over
Dvsc-Kecskemét: gg
Várda-Kövesd 1x2 Döntetlen
Puskás-Újpest: Újpest több lap
Fehérvár-Honvéd: 1x2 Fehérvár
szeretlekandi 2022-08-05 11:07:19
Itt sem stimmel valami :)
Spitball 2022-08-05 22:26:27
Valamelyiknél félidőre gondolt a költő, csak nem sikerült odaírni🙂
szeretlekandi 2022-08-05 22:37:32
De meg ugy se jo mert 3 kimenetel tippje van
Domlasz 2022-08-05 08:37:10
Extra játékos: Kodro Fehérvár
Vasas - Paks: 2,5 kevesebb
ZTE - FTC: Leggólgazdagabb meccs
DVSC - Kecskemét: 1x2 DVSC
Kisvárda - Mezőkövesd: Félidő nem egyezik a végével
Puskás - Újpest: Puskás több szögletet végez el
Fehérvár - Honvéd: 1,5 gól több
Giuseppe1974 2022-08-05 07:47:15
Extra játékos: Kodro Fehérvár
Vasas - Paks 3,5 over
ZTE - Fradi 1-3
DVSC - Kecskemét Félidő nem egyezik a végével
Kisvárda - Mezőkövesd Lesz piros lap vagy büntető
Puskás - Újpest 1x2 Puskás
Fehérvár - Honvéd Fehérvár több szögletet végez el
tbjoker 2022-08-05 07:39:12
Üdv:
Forduló játékosa:Dzsuzsák Balázs
Vasas-Paks vasas kap több bünetőlapot
Zte-Ferencváros ftc végez el több szögletet
Dvsc-Kecskemét Dvsc győz
Kisvárda-Mezőkövesd félidő más mint a vége
Puskás-Újpest lesz piros vagy büntető
Fehérvár-Honvéd mindkét cs szerez gólt
Ququli86 2022-08-05 06:21:40
Üdv!
Extra játékos: Kodro Fehérvár
Vasas Paks Félidő nem egyezik a végével
ZTE FTC Leggólgazdagabb a fordulóban
DVSC Kecskemét DVSC
Kisvárda Mezőkövesd 1:0
Puskás Újpest 2,5 nél kevesebb gól
Fehérvár Honvéd lesz tizenegyes vagy kiállítás
szlezi 2022-08-05 05:44:58
Extra játékos: Varga Barnabás (Paks)
Vasas - Paks 1X2 Paks
ZTE - Fradi GG
DVSC - Kecskemét Félidő nem egyezik a végével
Kisvárda - Mezőkövesd Lesz piros lap vagy büntető
Puskás - Újpest 2.5 over
Fehérvár - Honvéd Fehérvár több szögletet végez el
seantaylor21 2022-08-05 01:33:07
Focista- Kodro, Vidi
Vasas-Paks félidő nem egyezik a végével
Zte-Fradi 2.5 over
Dvsc-Kecskemét: gg
Várda-Kövesd Várda több szöglet
Puskás-Újpest: Újpest több lap
Fehérvár-Honvéd: 1x2 Fehérvár
szeretlekandi 2022-08-05 01:12:58
Extra játékos: Ivan Petrjak vidi
Vasas - Paks: lesz piros vagy büntető
ZTE - Fradi: 1,5 over
DVSC - Kecskemét: Kecskemét kap több lapot
Kisvárda - Mezőkövesd: 3,5 under
Puskás - Újpest: Puskás rúg több szögletet
Fehérvár - Honvéd: Fehervar nyer
toto25 2022-08-04 21:06:47
Extra játékos: Kodro (Fehérvár)
Vasas - Paks: Paks nyer
ZTE - Fradi: GG
DVSC - Kecskemét: Debrecen több szöglet
Kisvárda - Mezőkövesd: 2.5 alatt
Puskás - Újpest: félidei 1X2 állás nem egyezik meg a v.e.-vel
Fehérvár - Honvéd: Honvéd több lapot kap
Lulemin 2022-08-04 19:31:41
Sziasztok
Extra játékos: Kodro Fehérvár
Vasas-Paks: Nem egyezik a félidő, végeredmény
Zte-Ftc: Mindkét csapat szerez gólt
Debrecen-Kecskemét: 1,5 Over
Kisvárda-Mezőkövesd : 1x2 Kisvárda nyer
Puskás akadémia-Újpest: Leggólgazdagabb meccs
Fehérvár-Honvéd :Több szöglet Fehérvá
kissbela83 2022-08-04 18:59:18
extra játékos: Dorian Babunski (DVSC)

Vasas-Paks félidei állás nem egyezik meg a ve.-el
ZTE-FTC leggólgazdagabb meccs a fordulóban
DVSC-Kecskemét DVSC több szögletet rúg
Kisvárda-Mezőkövesd UNDER 3,5
Puskás A.-Újpest Újpest több büntetőlap
MOL Fehérvár-Honvéd HAZAI
tibcsi68 2022-08-04 18:55:06
Extra játékos: Dzsudzsák (Debrecen)
Vasas-Paks: LEGGÓLGAZDAGABB MECCS A FORDULÓBAN,
Zte-Ftc: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ
Debrecen-Kecskemét: Hazai
Kisvárda-Mezőkövesd :A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
Puskás akadémia-Újpest: under 3,5
Fehérvár-Honvéd :Több szöglet Fehérvár
Bazsika56 2022-08-04 16:37:20
HI ALL!

A 2. fordulóra kiválasztott extra játékosom: Kodro - Fehérvár
Vasas-Paks: 2,5 felett
ZTE-FTC: vendég
DVSC-Kecskemét: Kecskemét kap több büntetőlapot
Kisvárda-Mezőkövesd: félidő nem egyezik a végeredménnyel
Puskás-Újpest: Pontos végeredmény: 2-1
Mol Fehérvár-Honvéd: Lesz büntető vagy piros lap
F_Dávid 2022-08-04 16:13:41
Extra: Zivzivadze

Dvsc - KTE: DVSC rugtobb szogletet
Fehervar - honvéd: under 3.5
Zte - ftc : FTC nyer
Pafc -ujpest : GG
Vasas -Paks: felido es vegeredmeny nem egyezik meg
Várda - kövesd: lesz piroslap vagy bunteto
Zúzó 2022-08-04 16:10:13
A 2. fordulóra kiválasztott extra játékosom: Frank Boli - FTC
Vasas-Paks: 2,5 felett
ZTE-FTC: vendég
DVSC-Kecskemét: Kecskemét kap több büntetőlapot
Kisvárda-Mezőkövesd: félidő nem egyezik a végeredménnyel
Puskás-Újpest: puskás rúg több szögletet
Mol Fehérvár-Honvéd: 0-1
AC Milan 2022-08-04 16:05:34
Extra játékos: Dzsudzsák (Debrecen)

Vasas- Paks LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ
ZTE-FTC 1X2 2 - FTC győzelem
Debrecen-Kecskemét Debrecen RÚG TÖBB SZÖGLETET
Kisvárda-Mezőkövesd GG
Puskás-Újpest GÓLSZÁM UNDER 3,5
Fehérvár-Honvéd A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
pckontar 2022-08-04 15:30:54
A 2. fordulóra kiválasztott extra játékosom: Zivzivadze Budu (MOL Fehérvár)
Vasas-Paks: 2,5 gól over
ZTE-FTC: Mindkét csapat szerez gólt
DVSC-Kecskemét:DVSC rúg több szögletet
Kisvárda-Mezőkövesd: Hazai
Puskás-Újpest: Pontos:Over 3,5
Mol Fehérvár-Honvéd: 2,5 gól under
szeretlekandi 2022-08-05 01:20:19
Itt valami nem jo szerintem 🤷‍♂️
Frigyb 2022-08-04 15:16:40
Extra játékos: Dzsudzsák (Debrecen)
Vasas- Paks büntető vagy piros lap
ZTE-FTC gg
Debrecen-Kecskemét Debrecen rúg több szögletet
Kisvárda-Mezőkövesd Hazai
Puskás-Újpest Over 3,5
Fehérvár-Honvéd Under 2,5
tozso001 2022-08-04 14:51:32
Sziasztok!

Extra játékos: Zivzivadze Budu (MOL Fehérvár)

Vasas-Paks 2,5 gol over
ZTE-FTC FTC rúg több szögletet
Debrecen-Kecskemét Hazai győzelem
Kisvárda-Mezőkövesd lesz büntető vagy piros lap
Puskás Akadémia-Újpest félidei 1x2 állás nem egyezik meg a végeredménnyel
Fehérvár-Honvéd Under 3,5g
teamg 2022-08-04 14:42:13
Extra játékos: Kodro (Fehérvár)
Vasas - Paks GG
ZTE - Fradi: KI RÚG TÖBB SZÖGLETET HÁROMESÉLY - FRADI
DVSC - Kecskemét 1X2 DEBRECEN
Kisvárda - Mezőkövesd: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
Puskás - Újpest: LESZ PIROS LAP VAGY BÜNTETŐ
Fehérvár - Honvéd: GÓLSZÁM UNDER 2,5
tomi70 2022-08-04 14:08:46
Vasas-Paks: félidei 1x2 állás nem egyezik meg a végeredménnyel
DVSC-KTE: DVSC több szöglet
Kisvárda-Mezőkövesd: under 2,5
Puskás-Újpest 1x2: 1
Fehérvár-Honvéd: lesz büntető vagy piros lap
ZTE-FTC: mindkét csapat szerez gólt
Extra játékos: Camaj, Kisvárda
Laszlo20048 2022-08-04 12:53:41
A 2. fordulóra kiválasztott extra játékosom: Varga Barnabás-Paks
Vasas-Paks 2,5 gól over
ZTE-FTC: Mindkét csapat szerez gólt
DVSC-Kecskemét:DVSC rúg több szögletet
Kisvárda-Mezőkövesd Lesz piros lap vagy büntető
Puskas-Újpest: Pontos végeredmény 0:2
Mol FEhérvár-Honvéd 2,5 gól under
Spitball 2022-08-04 12:33:21
Extra játékos: Budu Zivzivadze
Vasas-Paks 2,5 gol over
Zte-ftc V több szöglet
Debrecen-Kecskemét H
Kisvárda-Mezőkövesd büntető v piros
Puskás akadémia-Újpest fi, vége különbözik
Fehérvár-honvéd Under 3,5g
thumy 2022-08-04 11:53:20
Extra játékos: Babunski (dvsc)
Vasas-Paks 1,5 gol over
Zte-ftc vendég
Debrecen-Kecskemét hazai csapat végez el több szögletet.
Kisvárda-Mezőkövesd GG
Puskás akadémia-Újpest 3,5gól under
Fehérvár-honvéd vendég csapat kap több büntető lapot.
lacus56 2022-08-04 11:32:30
Extra játékos: Kodro / Fehérvár
Vasas - Paks GG
ZTE - FTC 1X2 FTC nyer
DVSC - Kecskemét a félidei 1X2 eredmény nem egyezik meg a végeredménnyel
Kisvárda - Mezőkövesd 3,5 under
Puskás - Újpest A leggólgazdagabb meccs
Mol - Honvéd Honvéd kap több sárgalapot
Eviola 2022-08-04 11:20:31
Extra játékos: Varga Balázs - Paks
ZTE - FTC - gól-gól
Vasas - Paks - 3,5 over
DVSC - KTE - Vendég több lapot kap
Kisvárda - Mezőkövesd - lesz piros lap, vagy 11-es
Fehérvár - Honvéd - Hazai több szögletet rúg
Puskás A - Újpest - F.idő nem egyenlő a végeredménnyel
fankafery 2022-08-04 11:20:18
Sziasztok!
Extra játékos: Kodro / Fehérvár
Vasas - Paks GG
ZTE - Fradi 1X2 Fradi nyer
DVSC - Kecskemét a félidei 1X2 eredmény nem egyezik meg a vegeredménnyel
Kisvárda - Mezőkövesd 3,5 under
Puskás - Újpest A leggólgazdagabb meccs
Mol - Honvéd Honvéd kap több sárgalapot
Kevintoth 2022-08-04 11:09:29
Extra játékos: Dzsudzsák Balázs
Vasas-Paks: 1×2 Paks nyer
Zte-Fradi: Lesz piros lap vagy büntető
Dvsc-Kecskemét: félidei eredmény nem egyezik meg a végeredménnyel
Kisvárda-Mezőkövesd: 2,5 over
Puskás-Újpest: 2,5 under
Fehérvár-Honvéd: Fehérvár rúg több szögletet
WhiteRabbit 2022-08-04 10:48:32
Sziasztok!
Extra játékos: Böde Dániel - Paks
Vasas - Paks gólszám 3,5 over
ZTE - Fradi 1X2 Fradi nyer
DVSC - Kecskemét DVSC több szöglet
Kisvárda - Mezőkövesd a félidei 1X2 eredmény nem egyezik meg a vegeredménnyel
Puskás - Újpest lesz piros lap, vagy büntető
Mol - Honvéd gólszám 2,5 under
mrzolika 2022-08-04 10:31:33
A második fordulóra választott extra játékosom: Kenan Kordo
Vasas - Paks Vendég
Debrecen - Kecskemét 2,5 gól alatt
FTC - ZTE 1,5 gól több
Fehérvár - Honvéd Gól/Gól Igen
Puskás - Újpest A félidei állás nem egyezik a végeredménnyel
Kisvárda - Mezőkövesd Kisvárda rúg több szögletet
TomiBoy13 2022-08-04 10:04:28
Az 1. fordulóra kiválasztott extra játékosom: Varga Barnabás - Paks
Vasas - Paks: OVER 2,5 gól
ZTE - FTC: GÓL-GÓL
DVSC - KTE: HAZAI
Kisvárda - Mezőkövesd: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
Puskás - Újpest: Lesz piros lap vagy büntető
Fehérvár - Honvéd: Fehérvár rúg több szögletet!
Pákász 2022-08-04 09:22:10
Az 1. fordulóra kiválasztott extra játékosom: Dzsudzsák Balázs - DVSC
Vasas - Paks: UNDER 3,5 gól
ZTE - FTC: GÓL-GÓL
DVSC - KTE: HAZAI
Kisvárda - Mezőkövesd: A FÉLIDEI 1X2 ÁLLÁS NEM EGYEZIK MEG A VÉGEREDMÉNNYEL
Puskás - Újpest: A leggólgazdagabb meccs a fordulóban
Fehérvár - Honvéd: Fehérvár rúg több szögletet!
seantaylor21 2022-08-04 09:20:46
Ac milan jót kérdezett, igen, most kell tippelni a Zte-Ftc meccsre!!!
A minden héten új embert kell választani nem azt jelenti hogy nem lehet ugyanazt mint múltkor, hanem hogy minden héten újra és újr kell választani ne maradjon el, nem öröktipp az 1.héten leadott
AC Milan 2022-08-04 09:31:18
Köszi a választ!
AC Milan 2022-08-04 08:50:53
A Zalaegerszeg-Fradira is most kell tippelni?
Az extra játékosnál a minden fordulóban mást kell választani azt jelenti, hogy akit az 1. fordulóban választottam azt a 28. fordulóban sem választhatom? Vagy csak két egymás utáni fordulóban nem választhatom?
Barnamedve 2022-08-04 09:15:51
Bérkit lehet választani bármelyik körben!
KELL tippelni a ZTE - Fradira!
AC Milan 2022-08-04 09:31:26
Köszi a választ!

további tippjeink a Foci világából

Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!
Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!
Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!
Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.