Rovat: Tipp

A francia és a német bajnokságban is nagyüzem lesz szerda este. A Ligue 1-ben a hétvégén a Monacót meglepő Lyon az Angers-t fogadja. Németországban a berlini terrortámadást követően két nappal a Hertha hazai pályán fogadja a Darmstadtot, míg a szárnyaló Hoffenheim az egyre jobb formába kerülő Werderrel csap össze.

2016.12. 21. Tippcsokor
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. A tippeket a Tippmixpro oldaláról vettük.  

2016.12. 21. Napi duplázó
Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket!  Ezúttal egy szimplával jöhet a "dupla"!

Kagawa továbbra is küldd nekünk kosárlabdatippeket és amennyiben lesz ideje, akkor válaszol is a kérdésekre. Bár, ahogyan írtuk ez ritkábban lesz így. Elsősorban az európai kupasorozatok lesznek célkeresztben, de előkerülhet más liga is. Mivel ezek szelvényjavaslatok, általában 1,7-1,8 körüli gyűjtőszelvény-tippek lesznek, amelyeknél előtérbe helyeztük a kockázat csökentését! Következzen hát Kagawa mai szelvényjavaslata, a szorzókat a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

Decemberben pihennek a teniszező hölgyek, illetve sokan már javában a 2017-es szezonra készülnek. Két új királynőt is avathattunk idén, hiszen Kerber lett az új világelső, Cibulkova pedig az újdonsült világbajnok. Egy kérdés azonban még nyitva maradt. Ki lesz 2016-ban a legszebb a női tenisz mezőnyben? A holtszezonban erre hívunk segítségül titeket olvasókat. A mai nap le is zajlanak a maradék negyeddöntők, ahol Kirilenko - Sharapova, és Lim - Wozniacki párbajok lesznek.

A darts rajongók számára - ahogy az megszokott - idén is hamarabb jött el a karácsony és az ünnepi hangulat! Ami egész pontosan azt jelenti, hogy a sportág legjobbjai megkezdik a küzdelmet a következő világbajnoki cím elnyeréséért. A PDC rendezésében lezajló verseny - a hagyományokhoz hűen - Londonban fog helyszínt kapni. Az eseményeket végigköveti a Tipplap csapata is és megpróbáljuk a lehető legjobb tippeket nyújtani. Minden nap lesz egy kiemelt mérkőzés, de mindegyikről esik majd pár szó. December 15 és 22. között az első körös meccseket élvezhetjük. Itt még sok helyen a papírforma diktálhat, de így is izgalmas „best of 5” (azaz 3 db nyert set-ig tartó) összecsapások kerekedhetnek ki.

Amint beköszönt tartósan a hideg időjárás, a világ jégcsarnokaiban már javában zajlanak a bajnokságok. A jégkorong sportág mindig is kiemelt volt a Tipplapon, így lesz ez idén is, de összevonjuk az összes korong-cikket, elemzéseket és infókat egy brainstorming rovatban, ahol többek között rendszeres vendég lesz Bodicsek és az európai jégkorong, ToMMo és az NHL, illetve várunk minden kedves, jégkorong-rajongó és szakértő olvasónkat, hogy osszák meg velünk gondolataikat a napi aktualitásokkal kapcsolatban! Több szem többet lát, reccsenjenek a fogadóirodák palánkjai, gyűjtsünk be sok nyereményt! Az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

Ma renget mérkőzést játszanak Európa-szerte, forduló lesz többek között Németországban, Franciaországban és Norvégiában is. A bőséges kínálatból egy francia „biztonsági” tippel jelentkezem. Ezen kívül előhalásztam pár érdekes adatot, amit esetleg érdemes fontolóra venni fogadáskor.

2016.12. 21. Trükkök,taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

A decemberi Tippcsata játékmechanizmusát tekintve ugyanaz lesz, mint a novemberi, és hasonlóan ahhoz a tippjátékhoz, most is extra nyereménnyel van megfejelve a történet. Ami már ismert, hogy most is heti három szelvény játékba küldésével, szelvényenként öt mérkőzés megtippelésével lehet versenyre kelni a Tipplap olvasóival. Szóval aki kedvet érez a játékhoz, ne késlekedjen, hanem cselekedjen, tippeljen és nem mellékesen nyerjen! A decemberi Tippcsata most csak háromhetes lesz.