Rovat: Tipp

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A felemás formában kezdő Lipcse hazai pályán fogadja a Bundesliga jelenlegi sereghajtóját, a Hamburgot.

Norris indul a pole-ból egy döbbenetes kör után, Antonelli indul az első sorból a világbajnokkal együtt.

Brutálisan bekezdett a Barcelona, sorozatban a hatodik győzelmére szerezheti meg ma, minden sorozatot figyelembe véve. A Levante számára talán csak a hazai pálya előnye jelenthet kapaszkodót, de félő, hogy ez kevés lesz!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!

A rovat, ahol minden a kimenetelről szól. Itt nincs hendikep, nincs gólhatár, nincs over-under – csak a tiszta döntések világa: a három fix opció (1‑X‑2) és két kétesélyes kombináció (1X, X2). Ez a mi 3+2 univerzumunk, ahol minden elemzés arra fókuszál, hogy a kimenetel esélye merre billen, és hol található a valódi érték a fogadói térben.

Zárul a Vuelta, köszönöm, hogy velem tartottatok! A VB-ről még lesz cikk aztán tavaszig pihentetve a kerékpár cikksorozat (általam, mert a mester valószínűleg hozza Lombardiát)

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Manchesteri derbi vasárnap délután az Old Traffordon.

USA-Franciaország döntőt és Spanyolország-Németország bronzmeccset játszanak a VB lezárásaként. foto:pixabay.com