Rovat: Tipp

Már egyszer találkozott az olimpián ez a két férficsapat. Akkor az amerikaiak simán nyertek, lássuk, ma képes lesz-e a Jokiccsal felálló Szerbia nagyobb ellenállást tanúsítani!

A Puskás Akadémia úgy szerepel az EKL-selejtező harmadik fordulójában, hogy még egyszer sem láttuk játszani idén a nemzetköziben. Ennek oka pedig az, hogy az első körben nem kellett szerepelnie, a második fordulóban pedig ellenfele a Dnyipro 1 anyagi csődbe került és így megszűnt létezni, mielőtt kiállhattak volna a felcsútiakkal.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Ha a Fradi kiesik a BL-ből és a tegnapi eredmény után, ez sajnos, egyre valószínűbb, ezen párharc győztesével fognak játszani a zöldek.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com

Miroslav távollétében én rakom ki a tenisz cikket, de a lényeg, hogy a már megszokott módon kommentben megosszuk gondolatainkat! Sok sikert mára mindenkinek! Fotó: Matthewryz

Komoly szériát fut a Kopavogs és a KR... Az alsóházi csatára van egy tippünk - irány Izland! Fotó: pixabay.com

A Bodö az esélyesebb az irodáknál, de azért ez egy éles meccs lesz, minden bizonnyal. Fotó: pixabay.com