
Ha tenisz, akkor a Tipplapon megtalálható minden egy helyen, itt, ebben a rovatban. Lesz itt single tippjavaslat, szelvénytipp, női és férfitenisz, esetenként párosok és nyereményjáték is. Továbbra is az aktuális héten zajló ATP , WTA tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, ötleteket, amelyekkel nyerni tudunk. Gyertek bogarásszunk, elemezzünk és tipp-versenyezzünk egyet a tenisz világában!
Sziasztok!
Új hét, de már vastagon benne vagyunk a rövidke füves szezonban! Ezen a héten is két kiemelt ATP Torna veszi kezdetét, egy Halléban és egy Londonban. Ezekből szemezgetek majd!
F. Cerundolo - A. Michelsen
- Francisco Cerundolo jelenleg nincs csúcsformában, hiszen az utóbbi öt mérkőzéséből hármat elveszített. A Garros első fordulójában Diallo ellen szenvedett meglepő vereséget. Ami a füves borítást illeti, tavaly Wimbledonban az első fordulóban Safiullin ellen esett ki egy szoros, öt szettes találkozón. Azóta nem játszott versenykörülmények között ezen a borításon, ami jelentős hátrányt jelenthet számára.
- Alex Michelsen szintén három győzelmet és két vereséget könyvelt el az utóbbi öt meccsén. Stuttgartban a 1/8-döntőben Engel ellen maradt alul múlt héten, de összességében ambiciózus célokat tűzött ki, hiszen szeretne bekerülni az ATP top 30-ba ebben a szezonban. Ami kulcsfontosságú lehet számára, egyrészt a bikaszerva, ami a füvön gyilkos, másrészt az a füves pályás tapasztalat, már két mérkőzést játszott idén ezen a borításon, ami versenyelőnyt biztosít neki az ezen a felületen tapasztalatlanabb Cerundolóval szemben.
- Bár a fogadóirodák szerint kiegyenlített párharcról van szó, az eddigi eredmények és a füves pályás tapasztalat alapján Michelsen előnyben lehet. Cerundolo számára nagy kihívást jelenthet, hogy hosszú kihagyás után ismét ezen a borításon kell versenyeznie, míg Michelsen számára ez már megszokottabb környezet. Ha Michelsen megfelelően tudja kihasználni ellenfele alkalmazkodási nehézségeit, akkor jó esélye van a győzelemre.
Teniszjáték elmaradt tagek helyzete (12-13):
Ququli86 -2000
McConcarne +2330
Nora88 +250
Gerak -2000
Tibcsi68 +1783
Tommo -430
Zozox -100
Kissbela83 +980
Cool36 -70
Zsoma88 +1400
Prigioni +6300
Ltamas -2000
Sdave.93 -2000
Lulemin -900
Tozso001 -2000
Tutisanya +2230
Gotti912 +1480
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Raul Garcia - J.B. Torres
J.B. Torres
F. Bagnis - M. Pucinelli de Almeida
Több, mint 11,5
tippszelvény
B. Haddad Maia - M. Kessler
2
C. Moutet - T.H. Fritz
Kevesebb, mint 13,5
tippszelvény
M. Kestelboim - Gon. Villanueva
Gon. Villanueva
F. Auger-Aliassime - L. Djere
F. Auger-Aliassime
T. Atmane - A. Fery
A. Fery
tippszelvény
A. Anisimova - B.V. Andreescu
A. Anisimova
K. Feldbausch - C. Tabur
C. Tabur
tippszelvény
R. Opelka - C. Ugo Carabelli
R. Opelka
U. Humbert - D. Shapovalov
Kevesebb, mint 10,5
Lulu Sun - K. Boulter
K. Boulter
tippszelvény
U. Humbert - D. Shapovalov
U. Humbert
C. Alcaraz Garfia - A. Davidovich Fokina
Több, mint 6,5
F. Auger-Aliassime - L. Djere
Igen
tippszelvény
N. Gombos - Kal. Ivanovski
N. Gombos
D. Rincon - M. Cecchinato
Több, mint 20,5
tippszelvény
P. Martinez Portero - T.M. Etcheverry
T.M. Etcheverry
A. Rublev - S. Ofner
Igen
J. Sinner - Y. Hanfmann
Kevesebb, mint 12,5
tippszelvény
H. Hurkacz - T. Machac
H. Hurkacz
P. Martinez Portero - T.M. Etcheverry
T.M. Etcheverry
A. Rublev - S. Ofner
A. Rublev
tippszelvény
P. Martinez Portero - T.M. Etcheverry
T.M. Etcheverry
D. Shnaider - D. Vekic
D. Shnaider
A. Rublev - S. Ofner
Több, mint 12,5
tippszelvény
Lulu Sun - K. Boulter
K. Boulter
A. Rinderknech - B. Shelton
B. Shelton
tippszelvény
J. Thompson - J.A. Munar Clar
J. Thompson
A. De Minaur - J. Lehecka
A. De Minaur
G. Diallo - Billy Harris
G. Diallo
tippszelvény
S. Kartal - L. Jeanjean
S. Kartal
D. Dedura-Palomero - M. Martineau
D. Dedura-Palomero
T. Atmane - A. Fery
Igen
tippszelvény
N. Osaka - Liudmila Samsonova
N. Osaka 2:1
tippszelvény
G. Diallo - Billy Harris
G. Diallo
A. Rinderknech - B. Shelton
B. Shelton
C. Moutet - T.H. Fritz
T.H. Fritz
tippszelvény
R. Pacheco Mendez - V. Gaubas
V. Gaubas
G. Diallo - Billy Harris
Hazai és kevesebb