
Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Cererzo Osaka – Tokyo Verdy japán bajnoki meccset hoztam, szelvénytipp következik!
- A japán bajnokság mai játéknapján két olyan csapat találkozik, amely egyaránt szeretne visszatérni a győzelem útjára, ám a forma és a statisztikák alapján a házigazda Cerezo Osaka esélyei jóval kedvezőbbek. A tabella nyolcadik helyén álló oszakaiak az elmúlt nyolc bajnokin csak egyszer kaptak ki, legutóbbi négy meccsükből pedig nyolc pontot szereztek, ráadásul hazai pályán is eredményesebbek! A Verdy viszont csak a 14. pozíciót foglalja el, hat ponttal lemaradva aktuális ellenfelétől, és bár az elmúlt három fordulóban négy pontot begyűjtöttek, legutóbb súlyos, 3–0-s vereséget szenvedtek Kashiwában. Az előző idénybeli hatodik helyhez képest a visszaesés szembetűnő, idegenben pedig rendre döntetlenekbe fulladnak meccseik (10 találkozóból 5 döntetlen). Mindezek alapján a Cerezo hazai fölénye és jobb támadójátéka döntő lehet, így reális forgatókönyvnek tűnik, hogy Otaka városában otthon tartják a három pontot. Esetleg a döntetlen is megvalósulhat.
Tipp: 1X – 1,28
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Internazionale - Urawa RD
Igen
tippszelvény
Görögország - Törökország
Több, mint 33,5
Chicago - Phoenix
Phoenix -3,5
Besiktas - Fenerbahce
Több, mint 40,5
Bayern München - Ulm
Több, mint 82,5
Franciaország - Svájc
Kevesebb, mint 147,5 (Pontszám 147,5)
1,70
Összes esemény törlése
U21Dél-Korea - U21USA
Kevesebb, mint 65,5 (Gólszám 65,5)
1,45
148085 H
U21Marokkó - U21Mexikó
Kevesebb, mint 20,5 (Vendégcsapat - Gólszám 20,5)
1,80
Összes esemény törlése
Nyugodt szívvel
tippszelvény
Grindavik - Völsungur Husavik
Több, mint 2,5
Mamelodi Sundowns - Dortmund
Dortmund
Fluminense RJ - Ulsan
Hazai és kevesebb
Internazionale - Urawa RD
Internazionale -1
U21Németország - U21Tunézia
Több, mint 64,5
tippszelvény
Bodö/Glimt - Brann Bergen
Igen és több, mint 2,5
Mamelodi Sundowns - Dortmund
Vendég és több
tippszelvény
Olaszország - Litvánia
Olaszország -3,5
Chicago - Phoenix
Phoenix -5,5
Bayern München - Ulm
Hazai és kevesebb
tippszelvény
Mamelodi Sundowns - Dortmund
Több, mint 1,5
Fluminense RJ - Ulsan
Fluminense RJ
Salzburg - Al-Hilal (KSA)
Több, mint 2,5
U21Németország - U21Olaszország
U21Németország
tippszelvény
Bodö/Glimt - Brann Bergen
Igen és több, mint 2,5
Aalesund - Odd Grenland
Igen
U19Olaszország - U19Franciaország
Több, mint 2,5
tippszelvény
Mamelodi Sundowns - Dortmund
Dortmund
Internazionale - Urawa RD
Hazai és több
U21Ausztria - U21Magyarország
U21Magyarország
tippszelvény
Franciaország - Svájc
Kevesebb, mint 47,5
A. Sabalenka - M. Vondrousova
Hazai és kevesebb
tippszelvény
Avispa Fukuoka - Albirex Niigata
Döntetlen
tippszelvény
Machida Zelvia - Kashima A.
Döntetlen
tippszelvény
Franklin Bulls - Taranaki Mountainairs
Kevesebb, mint 179,5
Wellington Saints - Whai
Több, mint 167,5