2013.07. 26.

Tippkosár - 2013-07-26

Tippkosár - 2013-07-26

Mára egy kétmeccses szelvénnyel készültem számotokra. Tegnap sajnos nem volt velünk a szerencse mivel a Norvég lányok már nem bírtak kihúzni pár percet és a 87. percben gólt kaptak és ezzel úszott is a tipp.

082 Pribram - Plzen 1. félidő eredménye
A Plzen jól kezdte az idei szezont mivel első mérkőzését 5-0-ra nyerte hazai pályán a Bohemians ellen, de nem csak a bajnokságban hanem a BL-ben is búcsúztatni tudta Bosnyák ellenfelét a selejtező negyed döntőjében. A következő körben az észt Kalju lesz ott az ellenfele. A Pribram idegenben ért el döntetlent az első fordulóban a Mlada Boleslav ellen. A két csapat utolsó 5 összecsapásán 3 Plzen és 2 Pribram győzelem született, de ha csak az utolsó 4 meccsüket vesszük figyelembe akkor mindig a hazai csapat tudott diadalmaskodni. Elvileg Pribram győzelem van készülőben ha igazodunk az eddigi mintához, de mégis úgy érzem, hogy Plzen siker lesz. Kicsit bátrabban fogok tippelni és már az első félidőre mondom azt, hogy szerintem a Plzen fog vezetni.
Tippem: Plzen vezet a félidőben (odds 2,08)

099 Aalen - Fürth
Bundesliga 2 második fordulója. A Fürth Stieber Zoltánnal és Korcsmár Zsolttal a fedélzetén jól kezdte már a szezonra is a felkészülést mivel minden felkészülési mérkőzésüket megnyerték. Olyan együtteseket győztek le, mint a skót Celtic vagy a cseh Plzen. Ezt a jó formát a bajnoki nyitányra is átmentették mivel hazai pályán verték a Bielefeld együttesét. Az Aalen csapatának már a szezonra való felkészülés sem volt valami sikeres mivel minden mérkőzésükön vereséget szenvedtek és a szezont is csak egy 0-0-s döntetlennel nyitották. A Fürth célja természetesen a Bundesligába való azonnali visszajutás. A két csapat eddig egyszer találkozott egymással egy barátságos meccsen még 2011-ben amit akkor az Aalen nyert meg 2-0-ra. Az Aalen idei szezonjától nem sokat várok, talán a középmezőnyt megcsíphetik, de a Fürth esélyes lesz a feljutásra szerintem.
Tippem: Fürth győzelem (odds 2,00)

Össz. odds: 4,16

Sok szerencsét mára is mindenkinek!

Barnu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
JCSfella 2013-07-26 04:38:11
Nem tudom, honnan jött ez a sok plusz sorköz/enter. Mielőtt kiraktam még normálisan nézett ki. 

további tippjeink a Foci világából

friss 47 perce NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!