Rovat: Tipp

A spanyol bajnokság 25. fordulójának nyitómeccsén madridi derbit rendeznek, amelyen az ötödik helyen álló Getafe a kiesés ellen egyelőre sikertelenül menekülő Vallecanót fogadja. Lássuk az esélyeket!

2019.02.24-én egy 16 kilométeres időfutammal megkezdődik a kerékpáros versenyidény első olyan egyhetes körversenye, ahol igazi nagyágyúk vonulnak már fel, ahol már lehet látni, ki hol tart a felkészülésben és ahol már igazi sprintversenyekben foghatunk remek szorzókat, valamint két hegyi-befutó is lesz, bár igazából csak másfél, de lássuk is az összefoglalót. Amennyiben a verseny fogadható lesz a BET365-ön, úgy végig követem majd és próbálok nyereséges tippeket hozni!

A magyar női bajnokságban az ősz legnagyobb meglepetését okozva a Vác győzni tudott Siófokon, ma a felek fordított felállásban feszülnek egymásnak újra. A dunakanyiak ismét meglepik Kobeticsékat?  

Ma a Bajnokok Ligájában a férfiaknál az alsóházi csapatok megkezdik a kieséses szakaszt. Azt fogják eldönteni egymás között, hogy melyik két együttes fog játszani az A, illetve B csoport második helyezettjével, Portugáliában a C csoport második helyezettje a Sporting a D csoport győztesét a bukaresti Dinamót fogadja.  

Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!  

A Jong PSV meccseiről már-már ódákat zengenek a gólok számára fogadók körében. Ma pedig a Roda csapata érkezik.   

A hazai pályán még veretlen Union Berlin ezúttal azt a Bielefeldet fogadja, akik idegenben eddig mindössze csak három vesztes meccsel bírnak. Erősen esélyes szorzót hoztam!

Vért izzadva mentett pontot a Werder Berlinben, az utolsó utáni pillanatban a veterán Pizzarro szállította az egyenlítő gólt, ami igazából csak úgy ér valamit, ha ma a verhető Stuttgartot legyőzik. 

Továbbra is bízunk derék németalföldi barátainkban: ma két meccset pakoltunk össze egy jó dupláért!

Két gyengébb csapat találkozik ma Litvániában, amelyeknek már vajmi kevés esélye van a legjobb 8 közé kerülésre. Hazai oldalon a Zalgiris, akik az elmúlt öt meccsükből négyet elveszítettek, a vendég pedig az a Buducnost, amely idegenben csak kikapott eddig. Lássuk, mire számíthatunk.