Cikkek

Az Eintracht és a Werder sem lehet büszke idei bajnoki teljesítményére, ugyanakkor a kupában eddig remekelnek a felek. Ma egymással találkoznak a negyeddöntőben.

A görög kupában már az elődöntők első felvonását rendezik. A meccset egyértelműen a házigazda várja jobb formában. Mutatjuk a részleteket.

A vendégek zsinórban három elbukott bajnoki után tudtak a hétvégén nyerni, nagy kérdés hogy mekkora energiát merítettek ebből a delfinek.

A helyszín továbbra is Indian Wells, aholis egy keménypályás challenger-tornát rendeznek a héten. A mai meccsemen egy igazi adogatógép és egy igazi megélhetési teniszező, abból is a középszer találkozik. A háló egyik oldalán Peter Gojowczík (125), a másikon pedig Raymond Sarmiento (392.) lesz. Egyértelműnek tűnik. Lássuk, miért.

A Magyar Kupában ma rendezik a nyolcaddöntőket, immáron oda-visszavágós alapon. Az egyik párharcban a Zalaegerszeg és a Fehérvár FC csap össze, cél a legjobb nyolc közé jutásért. Mindkét csapat más-más szemszögből közelíti meg a kupát és nagy a különbség kettejük között. Lássuk, mire érdemes fogadni.

A Magyar Kupában ma találkozik a Paks és a Honvéd csapata, hogy megmérkőzzenek a legjobb nyolc közé kerülésért folytatott odavágón. Aztán pedig hétvégén, szombaton ismét megtegyék ugyanezt, szintén az Atomvárosban, csak immáron a bajnokság keretein belül. A Honvédnak pedig hirtelen nagyon fontossa vált a kupa. Lássuk, miért.

A Tipplap CLUB versenykiírás hivatalos topicja. Ide kérjük leadni kommentben a játékban résztvevő szelvényjavaslatokat, itt lehet beszélgetni, esélyeket latolgatni, vitatkozni. De kérünk mindenkit, hogy tartsuk meg az emberi normákat, szeretnénk, ha mindenki jól érezné magát a játékban és főleg, ha a játékban leadott tippek segítségével közösen lehetünk eredményesek a fogadóirodák elleni harcban. Szerencsés tippeket és sok sikert mindenkinek!

Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

A Chelsea és a Liverpool is rossz sorozatból érkezik. Melyik csapatnak sikerül a javítás? Melyik csapat jut a legjobb 8 közé? Nézzük, részletesebben!

A tegnapi nap sikereire felbuzdulva, ma ismételten a kézilabda mérkőzésektől várom a profitot. A mai két állomásunk Finnország és Lengyelország. Két, hazájában topcsapatok közé sorolt gárda mérkőzésén nézzük meg az esélyeket. Lássuk is, hogy mi lehet a megfelelő opció.