Címke: sportfogadás

Az Euro 2020-as selejtező-sorozat J-jelzésű csoportjában immáron eldőlt a továbbjutás sorsa. A csoport első helyén Olaszország 27 ponttal, a másodikon pedig Finnország 18 egységgel állnak. A mai meccsem házigazdája Görögország a harmadik helyen áll 11 ponttal. És hogy miért is fontos számukra ez a meccs? Lássuk!

Két olyan nemzeti válogatott játszik egymással holnap 00:00-ás kezdettel tétmérkőzést, amely csapatok köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ráadásul Costa Rica és Curacao 5-5 ponttal állnak a háromcsapatos tabella elején, nem mindegy, melyikük lesz az első. Costa Rica kimagaslik ebből a csoportból magasan!

Két olyan játékos került be a tenisz világbajnokság döntőjébe, akik az egész torna alatt meggyőzően, rendkívül hatékonyan játszottak. Az egyik oldalon az osztrák Dominátor, vagyis Dominic Thiem (5.), a háló túloldalán pedig a görög Stefanos Tsitsipas (6.) lesz. Egy igazán remek mérkőzést várhatunk, amire fogadni is érdemes.

Az EB selejtező B jelű csoportjában Szerbia együtteséhez az az Ukrajna látogat, aki már októberben kivívta az EB részvételt. A szerbek egy ponttal vannak csak lemaradva Portugáliától, de mivel a portugálok ma Luxemburgba látogatnak, nincs esélyük az előzésre. Marad a szép búcsú, és a fanatikus hazai szurkolók előtt kötelező a győzelem. Nézzük a részleteket!

A francia kosárlabdasport egyik zászlóshajója, a Monaco ma a mustárról (is) híres gall városba, Dijonba látogat. Remek tippet hoztam. Szeretettel üdvözlök minden régi és új olvasót a Tipplapon, mától ismét ketten hozunk nektek kosárlabda tippeket, ötleteket.

Oroszország - Belgium a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők I-csoportjában a 68 ezres szentpétervári Gazprom Arénában. A hatosfogat első két helyét magasan elfoglaló válogatott találkozik egymással, nincs más tét, mint az első hely megszerzése, a becsület és a győzni akarás. Na, de vajon mire lehet ez elég?

Az EB selejtező D jelű csoportjában Svájc ma Grúziát fogadja. Jelenleg csak a harmadik helyen állnak a csoportban, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a csoportot vezető Írország. Ha a hátralévő két mérkőzést megnyerik a leggyengébb együttesek ellen, biztos EB résztvevők. Nézzük mire érdemes fogadni a mai mérkőzésen!

A Davos remek formában érkezik a BL-ben megfáradt Zug csapatához a svájci hokiligában péntek este. A két együttes rendre eseménydús meccseket vív egymással, erre számítunk ezúttal is.

Hatalmas meglepetést okozott a Dornbirn a Salzburg legyőzésével az előző fordulóban, most viszont a cseh Znojmo vendégeként újabb nehéz mérkőzés vár a holtszezon során jelentősen meggyengült vendégekre. Kombinált fogadást és remek szorzót kínálunk péntek estére!

Románia - Svédország a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők F-csoportjában Bukarestben. A csoportelső spanyolok utáni továbbjutást érő második helyért küzd a két válogatott. Jelenleg még a vendégek állnak jobban egy ponttal a házigazdák előtt. A nagy küzdelmen kívül, mi várható még?