Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Hacken – GAIS svéd bajnokit hoztam, szelvénytipp érkezik.

- A mérkőzés esélyeit tekintve rendkívül kiegyenlített összecsapásra van kilátás, hiszen a két csapatot mindössze három pont választja el a tabellán, és formájuk is hasonló. A Häcken 12 forduló alatt négy győzelmet, három döntetlent és öt vereséget jegyez, legutóbb 3–0-ra kapott ki a Malmö otthonában, és az utóbbi öt bajnokijából csak egyet nyert meg. Hazai pályán sem meggyőző: hat meccsen nyolc pontot szerzett. A GAIS ezzel szemben ötmeccses veretlenségi sorozatban van, legutóbbi két bajnokiját megnyerte (2–1 a Sirius, 3–0 a Norrköping ellen), és idegenben is stabil: hét vendégmeccséből csak egyet veszített el. A statisztikák és a forma alapján tehát egy szoros, taktikai részleteken múló mérkőzés várható, ahol a GAIS enyhe formaelőnye és idegenbeli stabilitása akár meglepetést is hozhat!
Tipp: X2 – 1,51
Tipp2: Gais +1,5 – 1,15
FOGADJ MOST A TIPPMIXPRÓN ÉS MEGDUPLÁZATOD ELSŐ BEFIZETÉSED! 100% ÜDVÖZLŐBÓNUSZ 30.000 FORINTIG! NE HAGYD KI!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Estudiantes Rio Cuarto - Agropecuario Argentino
Kevesebb, mint 3,5
Flamengo RJ - Bayern München
Több, mint 1,5
tippszelvény
Villa Mitre - Deportivo Rincon
Villa Mitre
RSB Berkane - Olympique de Safi
RSB Berkane
Duhok - Newroz
Több, mint 1,5
tippszelvény
Bryne - Ham-Kam
Több, mint 2
Vestri - ÍA Akranes
Hazai és kevesebb
Paris SG - Inter Miami
Hazai és több
Vikingur Reykjavik - Afturelding
Hazai és több
KR - FH
Több, mint 3
U21Feröer-szigetek - U21Svédország
Több, mint 64,5
tippszelvény
Värnamo - Elfsborg
Elfsborg
Vestri - ÍA Akranes
Vestri
Paris SG - Inter Miami
Hazai és több
Vikingur Reykjavik - Afturelding
Hazai és több
KR - FH
Igen és több, mint 2,5
Flora Tallinn - Kalev Tallinn
Flora Tallinn
U21Feröer-szigetek - U21Svédország
U21Feröer-szigetek +2,5
tippszelvény
Värnamo - Elfsborg
Több, mint 3,5
Bryne - Ham-Kam
Több, mint 3,5
Paris SG - Inter Miami
Több, mint 3,5
Flamengo RJ - Bayern München
Több, mint 3,5
tippszelvény
Molde - KFUM Oslo
Hazai és több
Paris SG - Inter Miami
Hazai és igen
Flamengo RJ - Bayern München
Vendég és több
Flora Tallinn - Kalev Tallinn
Több, mint 3,5
tippszelvény
Värnamo - Elfsborg
Több, mint 2,5
Bryne - Ham-Kam
Több, mint 2,5
Lyn - Asane
Igen és több, mint 2,5
Paris SG - Inter Miami
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Flamengo RJ - Bayern München
Nem
tippszelvény
Csehország - Németország
Több, mint 73,5
Spanyolország - Belgium
Vendég és kevesebb
Atlanta - New York
Több, mint 164,5
Phoenix - Las Vegas
Hazai és több
tippszelvény
Värnamo - Elfsborg
Vendég és több
Flamengo RJ - Bayern München
Vendég és igen
tippszelvény
Haugesund - Kristiansund
Vendég és több
Fredrikstad - Tromsö
Hazai és igen
tippszelvény
Csehország - Németország
Több, mint 140,5
Spanyolország - Belgium
Több, mint 133,5
U21Egyiptom - U21Németország
Vendég és kevesebb
U21Portugália - U21Dánia
Több, mint 60,5